Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hátrányos helyzetben a Hajdú-Bihar megyei települések

Hátrányosan érintik a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács döntései az elmaradott régió településeit - hangsúlyozta a bihari térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-09-03 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:08.092427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vitányi István közlése szerint, amíg 2001-ben az elmaradott bihari térséghez tartozó 29 település 447 millió forintos támogatást kapott a tanácstól, addig az idén eddig mindössze 161 milliót. A fideszes politikus kifogásolta azt is, hogy míg 1998 és 2002 között jellemzően minden évben szinte valamennyi település hozzájutott fejlesztési forráshoz, addig a jelenlegi területfejlesztési tanács az idén a 29 településből csupán 14-et támogatott. Vitányi István tájékoztatása szerint a második pályázati fordulóban mindössze négy bihari település kapott alig 25 millió forintos támogatást, s valamennyi településnek baloldali a vezetője. Elmondta azt is, hogy még az előző kormányzati ciklusban a megyei önkormányzati intézmények Hajdú-Biharban összesen 63-64 millió forint támogatást kaptak a területfejlesztési tanácstól, addig most egyetlen döntéssel több mint 60 millió forinthoz jutottak. "Ez azt jelenti, hogy a tanács a kistelepülésektől veszi el a fejlesztési lehetőséget, s fordítja azt saját intézményei javára" - tette hozzá. A politikus kijelentette: az elmúlt négy évben Hajdú-Biharban 1.586 új munkahelyet jelentő és 1.671 munkahelyet megtartó beruházás kapott támogatást a területfejlesztési tanácstól, s a támogatások 50 százaléka a bihari térségnek jutott. "Most egy kezemen meg tudnám számolni, hogy Biharban mennyi ilyen jellegű támogatást juttatott a fejlesztési tanács" - mondta. Vitányi István szólt arról is, hogy a közgyűlés korábbi elnöke Csehák Judit szociális miniszterrel három évre szóló kistérségi felzárkóztatási programra kötött megállapodást, miszerint a szaktárca három éven keresztül 50 millió forinttal támogatja a térséget, amihez a területfejlesztési tanácsnak további háromszor 50 millió forintot kell hozzátennie. "Ezzel összefüggésben a tanács még semmilyen döntést nem hozott, így félő, hogy elúszik ez a pénz" - mondta Vitányi István.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek