Az MSZP pénztárnoka a botránycégtől származó autón furikázik
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a K and H Equities Rt.-nél kirobbant sikkasztási és pénzmosási botrány szálai MSZP-s körökbe vezetnek. Puch László pártpénztárnok elismerte, hogy a Britton Kft.-től származik az a luxusautó, amit ma is használ. Kiderült az is: a vállalkozás amerikai anyacégével, illetve Kulcsár Attilával szoros kapcsolatokat ápolt egy kormányzati politikus.
Dátum: 2003-09-04 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:08.664832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Puch László, a szocialista párt pénztárnoka Magyar Nemzetnek nyilatkozva elismerte, hogy egy, a Britton Kft.-től származó luxuslimuzinnal (Peugeot 607-es) szokott közlekedni. A több mint tízmillió forintba kerülő gépkocsi, amelyet a politikus a mai napig használ, a közelmúltig a Britton Kft. tulajdona volt. Mindez megegyezik annak a feljegyzésnek az adataival, amit Kulcsár Attila Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár kérésére írt. Az MSZP pénztárnoka a párt keddi elnökségi ülésére is a szóban forgó luxusautóval érkezett. Puch László arra a kérdésre, hogy a választási kampány idején találkozott-e Kulcsár Attilával, azt válaszolta: "nem emlékszem már, ki mindenkivel találkoztam akkoriban". Cáfolta, hogy Kulcsár személyesen segítette volna az MSZP kampányát. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár tegnap elismerte a lap azon információját, miszerint feljegyzést kért Kulcsár Attilától, a jelenleg kiadatási őrizetben Bécsben lévő brókertől. A politikus ugyanakkor tagadta, hogy a dokumentum eljutott hozzá. Mint közöltük, értesüléseink szerint Kulcsár egy Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárnak készített feljegyzésében a K and H-ügy szocialista szálairól számolt be. Eszerint a 2002-es választásokat megelőzően a volt pénzügyi tanácsadó - a Britton és a KÚH mellett - részt vett az MSZP kampányának finanszírozásában is. A feljegyzésben Kulcsár kitért arra is, hogy szoros üzleti kapcsolatot alakított ki egy szocialista államtitkárral, és beszámolt egy csúszópénzügyletről, amelyben érintett egy jelenlegi miniszter és egy államtitkár.
Tóth András a távirati irodának nyilatkozva közölte: Kulcsár Attilával június 26-án találkozott. A brókertől ekkor "homályos utalásokat" hallott arról, hogy a Pannonplast-ügyön túlmutató szabálytalanságok és visszaélések lehetnek a KÚH Equitiesnél, konkrétumok nem hangoztak el. - Mivel Kulcsár előadása értékelhetetlen volt, az államtitkár mintegy negyedóra elteltével félbeszakította, és arra kérte a brókert, hogy mondandóját rendezett formában, írásban küldje el neki - magyarázta a történteket Tóth András, aki leszögezte: nem kapta meg a feljegyzést. A K and H Equities Rt.-n keresztül elsikkasztott mintegy tízmilliárd forint legalizálásában fontos szerep jutott a delaware-i bejegyzésű Britton Llc. nevű off-shore cégnek, amelynek tulajdonosai egyelőre még nem ismertek, azonban egyre több jel utal arra, hogy magyar személyekről van szó, sőt a cég szoros kapcsolatokat ápol az MSZP-vel is. Belső banki forrásokra hivatkozva a Figyelő című hetilap beszámol egy olyan kormányzati politikusról, aki mind Kulcsár Attilával, az ügy jelenleg bécsi kiadatási őrizetben lévő
gyanúsítottjával, mind pedig a Brittonnal kapcsolatban volt. A KÚH Bank belső ellenőrzése Kulcsár közvetlen munkatársait kérdezte meg az exbróker bankon kívüli üzleti és baráti kapcsolatairól, így derült fény a befolyásos ismerősre. A megkérdezett munkatárs konkrét utalásokat is tett erre a személyre, illetve a vele kapcsolatba hozható üzleti tranzakciókra. Kulcsár - írja a lap - folyamatosan érzékeltette, hogy a Britton mögött a nagypolitika áll. Emlékezetes: az elsikkasztott milliárdok különböző cégeken - mint a londoni Balmoral Group Ltd., a dublini Montrade Establishment Ltd. és a már említett Britton - keresztül az Inter-Európa Banknál vezetett számlákon landoltak, ahonnan két éven keresztül arab magánszemélyek vették fel a pénzt, esetenként akár 100 millió forintos tételekkel távozva a pénzintézet fiókjától. Az egyik szír férfit, El Abed az utóbbi időben, gazdasági érdekeltségeik szinte kivétel nélkül kormány közeli körökbe mutatnak. A sajtó érdeklődését a cégcsoport iránt egy romániai beruházás keltette fel: az Eximbank 10,2 millió eurós hiteléből építettek fel Nagyváradon egy bevásárlóközpontot. A beruházó Lotus Market SA. ötven-ötven százalékban Alexandru Mudura, Medgyessy Péter miniszterelnök jó barátja és a Britton csoport érdekeltsége volt, de mára részesedést szerzett a vállalatban a Montrade is. A cég felügyelő bizottságában helyet kapott Kulcsár.
A Britton a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kifogásolt módon szerezte meg a Pannonplast Rt. irányítását - a tranzakciósorozatban részt vett és árfolyamnyereséget könyvelhetett el egyebek mellett a szintén Mudura-érdekeltségű Ramexa Rt., a Kovács László szocialista pártelnök közeli ismerőseként számon tartott Endrényi Évához köthető cég, a Pál és Cápa Kft., valamint Bleuer István, a Népszava korábbi tulajdonosa. A Britton Kft. vezérigazgatója, Kerék Csaba felügyelő bizottsági tagja volt annak a KH Invest Befektetési Tanácsadó Kft.-nek, amelyben korábban Kulcsár Attila ügyvezetőként tevékenykedett, ebben a cégben egyébként Forró Tamás is felügyelő bizottsági tag volt. A köztelevízió műsorvezetőjének családi vállalkozásában szintén felbukkant tulajdonosként a Britton Kft.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu