Irodalmi idézetek a metróaluljárókban
Neves íróktól, költőktől származó idézeteket tartalmazó plakátokat helyezett el Halász János, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára a budapesti Kossuth téri metróaluljáróban kedden.
Dátum: 2002-03-26 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:23.573365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János az esemény helyszínén újságírók előtt közölte: az idézetek az olvasás éve alkalmából jelennek meg a napokban a fővárosi metróaluljárókban és több közlekedési csomópontján látható reklámplakátok között.
A politikai államtitkár tájékoztatása szerint a Kosztolányi Dezsőtől, Mikes Kelementől, Tóth Árpádtól, Goethétől, Márai Sándortól, Babits Mihálytól, Szerb Antaltól és Jókai Mórtól válogatott idézetek a fővárosban mintegy 70 helyen lesznek láthatók a Multimédia Kft. több mint 10 millió forint értékű felajánlásának köszönhetően.
Hozzátette: az emberek sok időt töltenek közlekedéssel, a járművekre várva, amikor az "egyperces plakátokkal" fel lehet hívni figyelmüket az olvasás fontosságára.
Halász János elmondta: a múlt év júniusában a könyvhéten megnyílt, és az idei könyvhéten záruló olvasás éve alkalmából a kulturális tárca több mint 300 millió forintot juttat el pályázat útján könyvtáraknak művek vásárlására és helyiségeik berendezésére.
A politikai államtitkár a tárca olvasás éve alkalmából szervezett akciói között megemlítette a Gyűjts könyvet, hogy mások is olvashassanak! kezdeményezést, amikor több mint 50 ezer kötetet adományoztak magánszemélyek azoknak, akiknek nem telik a művek megvásárlására.
Halász János a kulturális tárca akciói közül kiemelte a középiskolások számára indított irodalmi vetélkedősorozatot is. Mint mondta: a minisztérium szervezésében a múlt nyáron könyvekkel megrakott kamion is járta a gyermektáborokat, az olvasás ügyét népszerűsítve.