Versenyhátránnyal érkezünk az unióba
A koalíciós pártok önként keményebb feltételeket vállaltak az államháztartási hiány lefaragását illetően, mint lengyel vagy cseh partnereink: ez súlyos versenyhátrányt jelent a magyar gazdaság számára és további adóterheket az állampolgárok részére - állítják a Magyar Nemzetnek nyilatkozó gazdasági szakértők.
Dátum: 2003-09-04 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:11.426890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakemberek szerint - az államháztartási hiány túl drasztikus mértékű csökkentése miatt - a hozzánk hasonló lakossági számú, tízmilliós Csehországhoz viszonyított versenyhátrányunk összege a következő három esztendőben évente átlagosan 400 milliárd forint körül alakul: ez három év alatt 1200 milliárdos lemaradást jelent.
Az államháztartási hiány kérdése az unióban is napirendre került: az Európai Bizottság figyelmeztette Franciaországot romló gazdasági állapota miatt, mivel a jelek szerint a francia államháztartás hiánya az idén jóval az euróövezetben megengedett érték felett lesz. Az európai stabilitási és növekedési paktumban meghatározott maximum három százalékkal szemben a francia költségvetés deficitje várhatóan a GDP négy százalékát is eléri. Az Európai Bizottság szerint elsősorban Franciaország és a várhatóan 3,8 százalékos deficittel számoló Németország a felelős azért, hogy az euróövezet teljes költségvetési hiánya az idén várhatóan meg fogja haladni a megengedett három százalékot.
Alain Lambert francia költségvetési miniszter szerint a szabályokhoz való feltétlen ragaszkodásnál fontosabb a gazdaság növekedésének ösztönzése és a munkahelyteremtés, mindazonáltal törekedni fognak a költségvetés egyensúlyának a javítására - jelentette a francia AFP hírügynökség. Hasonló véleményen van a német és az olasz pénzügyi vezetés is.
Magyar Nemzet