K&H-botrány - a címzett ismerős
Az autópálya-építő Betonút Rt.-vel rendszeres üzleti kapcsolatban lévő, MSZP-közelinek tartott of-shore cég számláján keresztül jutott el több milliárd forint két szír pénzváltóhoz, ám ők is csak kézbesítők voltak.
Dátum: 2003-09-04 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:14.187991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mit tudsz [Kulcsár] Attila bankon kívüli baráti, illetve üzleti kapcsolatairól? Attila elég magas körökben forgott. Mivel a Brittonnak is dolgozott, így kapcsolata volt [vele] is." A Figyelő megbízható banki forrásokból úgy értesült, hogy a fenti párbeszédben a [vele] helyett egy kormányzati politikus neve szerepel abban a jegyzőkönyvben, amelyben a belső ellenőrzés kérdéseire válaszolva Kulcsár Attila egyik közvetlen beosztottja ecseteli az ügyben kulcsszerepet játszó off-shore cég, a Britton hátterét.
Habár a munkatárs konkrét utalásokat is tesz erre a személyre, illetve a vele kapcsolatba hozható üzleti tranzakciókra, és azt is elmondja, hogy tudomása szerint az illetőnek közvetlen részesedése nincs a vállalkozásban. Azt azonban világossá teszi: a K&H Equities jelenleg bécsi őrizetben lévő, sikkasztással gyanúsítható volt befektetési tanácsadója folyamatosan érzékeltette, hogy a Britton mögött a "nagypolitika" áll. A Kulcsár Attila kiemelt ügyfélköréhez tartozó, a szocialistákhoz köthető cég valós tulajdonosi háttere azért érdekes, mert a rendőrség az előző ciklusban az állami autópálya-építési üzletben jelentős megrendeléseket szerző Betonút Rt.-től elsikkasztott mintegy 10 milliárd forint nyomait követve ennek a cégnek az átutalásait is vizsgálta.
A Figyelő értesülései szerint az utóbbi két évben jórészt a Brittonnak, valamint magyarországi bejegyzésű társaságainak számlájáról több milliárd forintot utaltak át előbb a Montrade és a Balmoral nevű off-shore cégekhez, onnan pedig a pénz nagy része még ugyanazon a napon két szíriai állampolgárságú magánszemély különböző pénzintézetekben vezetett számláira került, esetenként 2-200 millió forintos tételekben. A múlt héten pénzmosás gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett E. A. Hasszan és menekülésben lévő társa, M. Abdo ezeket a "furcsa" küldeményeket elfogadta, készpénzben felvette, majd feltételezések szerint "legalizálta": saját számlájáról átutalta vagy egyszerűen átnyújtotta a valószínűleg előre megjelölt címzetteknek.
Balegyenes?
"Nem ismerjük, soha nem találkoztunk a kormányfővel, Mészáros János csupán névrokona a miniszterelnök barátjaként emlegetett Mészáros Jánosnak" mondta a K&H botrány kitörésekor a Portfolió.hu internetes újságnak a Britton-csoport két hazai vezetője a vállalkozás politikai kapcsolatait firtató kérdésre. Az üzleti portál azt akarta kideríteni, hogy mennyiben játszott szerepet a 2002-es kormányváltás abban, hogy a magyar állami tulajdonban lévő Eximbank, a projekt 60 százalékát kitevő, 2,5 milliárd forint értékű hitelt folyósított a kormányfő barátjaként ismert erdélyi üzletembernek, Mudura Sándor valamint a Britton Kft. tulajdonában álló Lotus Plaza nagyváradi bevásárlóközpont finanszírozására, amelynek egyébként a Betonút Rt. a kivitelezője. Az interjúban a Britton vezetői, Kerék Csaba és Mészáros János hangsúlyozták: a hitelfelvételi procedúrát 2002 elején, a választások előtt beindították, a kérelemre "a pontot még az előző vezetés tette fel", igaz, a kölcsönt végül csak 2002 júliusában kapták meg.
Az igazi tulajdonosait egy off-shore cég mögé rejtő Britton az üzleti életben csak 2001 júliusától jelent meg. Az autópályapénzekből megizmosodó Betonúttal kezdettől fogva rendszeres üzleti kapcsolatokat ápolt, de csak most nyáron, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által szabálytalannak ítélt Pannonplast-felvásárlás egyik főszereplőjeként került reflektorfénybe.
A Britton-csoport szocialista kapcsolatait több forrás megerősítette, amire részben magyarázat az érdekeltségeket jegyző két vezető üzleti előélete is.
Kerék Csaba pályafutását mérnökként kezdte, s 1986-tól dolgozik pénzügyi területen. Első vezetői megbízatása (1988 novemberétől a felszámolás megkezdéséig, 1995 júliusáig) az állami kézben lévő Ipari Fejlesztési Bank (IFB) Rt. tulajdonában lévő Infobridge Vállalkozásszervező Kft.-nél volt, ahol ügyvezetőként dolgozott, de ugyanitt 1991 és 1995 között szerepelt a tulajdonosok között is. A fő részvényes, az 1992-től nevét Corvinbankra változtató, majd 1997-ben a Konzumbankba beolvadó IFB, amelynek vezetőségében - Kerék Csaba kinevezésekor - számos jól ismert név olvasható.
A bank vezérigazgatója például Pázmándi Gyula vegyészmérnök, mérnök-közgazdász, aki jelenleg is tagja a Britton-érdekeltségből adódóan Kerék és Mészáros mellett a Pannonplast igazgatóságának. Az IFB irányításában részt vett még a műanyagipari cég jelenlegi elnöke, Fehér Erzsébet; az erős szocialista kapcsolatairól ismert jelenlegi Malév-elnök, Huszty András; továbbá a Horn-kormány későbbi ipari minisztere, majd a Mol elnöke, az MVM jelenlegi vezérigazgatója, Pál László. A felügyelőbizottságban pedig 1994 és 1996 között az MSZP egykori vállalkozói tagozatát vezető Hujber Ottó is helyet foglalt.
Kerék Csabát később, 1996 és 1997 között a Dermo Trade igazgatóságában találjuk; a cégben amint arról a HVG többször is beszámolt kétes hírű nagykanizsai olajvállalkozótól kezdve Bartha Ferenc egykori jegybankelnökön (az IEB jelenlegi elnökén), valamint Füzessy Tibor volt titkosszolgálati miniszteren át sokan megfordultak.
Az 1988-tól 1999-ig a Codex Értékpapírnyomda Rt. igazgatóságában, majd 2001-ig felügyelőbizottságában megjelenő Kerék Csaba 1997-ig fb-tag volt a Hungarobroker Rt.-ben is, mely cég a KISZ utolsó első titkára, a későbbi Caola-tulajdonos Nagy Imre és társa, Benkő László érdekeltségébe tartozott. Ugyanebben a testületben megfordult Csintalan Sándor egykori MSZP-s képviselő is.
Vállalkozó szellem
Az Orbán-kormány első két évében "visszahúzódó" Kerék Csaba 2000-től ismét számos vállalkozásban megjelenik: ekkortól fb-tag a Kulcsár Attila által alapított, a K&H Bankhoz csak a nevében kapcsolható KH Invest Kft.-ben (amely később a Forró Tamás újságíró által ügyvezetőként és tagként is jegyzett, 2001 és 2003 nyara között a Britton többségi tulajdonában lévő Tízezer Kft. érdekeltségébe került), de szintén fb-tagként lelhető föl 2001 áprilisától a Synergon Számítástechnikai Rt.-ben. Az igazi ugrás azonban a homályos hátterű Britton Kft. megalakulásával, 2001 júliusában kezdődik. A társaságot 2003 februárjáig az Egyesült Államokban bejegyzett Britton Interinvest Llc. jegyezte fő tulajdonosként, ezután Kerék Csaba és társa, Mészáros János is tulajdonosként szerepel. A tanácsadói üzletágból érkező, 2000-2001-ben a K&H Bank corporate finance igazgatójaként működő Mészáros János, a Britton tulajdonában álló Kartonpack elnöke, szintén nem ismeretlen a politika világában: korábban a BKV Rt. felügyelőbizottsági tagja volt, SZDSZ-delegáltként.
A Britton 2001 nyarától kezdett lázas terjeszkedésbe, és több nagy volumenű üzletet bonyolított le, részben éppen a K&H Bank, illetve - amint azt például a Kartonpack-felvásárlás vagy az idén a Pannonplast esete mutatja - Kulcsár Attila segítségével. Szintén ekkortól datálódik a kapcsolat a Betonút Rt.-vel, s az végül a nagyváradi Lotus Plaza építésével ért be. Az avatóünnepségen megjelent Garamszegi Gábor, az autópálya-építő cég egyik vezérigazgató-helyettese és résztulajdonosa, egykori MSZP-s fővárosi képviselő, aki szintén rajta van Kulcsár kiemelt ügyfeleinek listáján, ráadásul a projekt megtekintését a választások utáni első külföldi útján, a Mudura Sándor villájában vendégeskedő Medgyessy Péter sem mulasztotta el.
Ez év márciusban aztán újabb, a BrittonBetonút kapcsolat létét alátámasztó ügylet született: a korábban az építőipari cég, most az egyik tulajdonos felesége nevén lévő Autoneuheiten Beton Bt. megvásárolta a Brittontól a visegrádi szállodát birtokló BR Thermal Hotels Kft.-t. A választások után Mészáros és Kerék egyébként megjelenik még az Erős János vezette MFB-hez tartozó Hungexpo Reklám Rt.-ben is: tavaly novembertől idén áprilisig ők a vezérigazgatói a cégnek.
Mong Attila - Figyelő
2003. szeptember 4.