Schröder-Chirac találkozó Drezdában
Nem hivatalos eszmecserét kezdett csütörtökön Drezdában Gerhard Schröder német kancellár és Jacques Chirac francia államfő. A találkozón minden bizonnyal szóba kerül majd Irak, különös tekintettel arra az amerikai igyekezetre, hogy még több ország vegyen részt katonailag az iraki rendcsinálásban.
Dátum: 2003-09-04 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:15.784475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Franciaország és Németország az iraki háború legfőbb ellenzői között voltak, s német részről a mostani amerikai törekvéseket is hűvösen fogadják, kizárják Németország katonai szereplését Irakban.
A drezdai Schröder-Chirac megbeszélések egy másik témája lehet az európai alkotmányos szerződés (alkotmány) ügye: Párizs és Berlin - egyes EU-államoktól és tagjelöltektől eltérően - nem óhajtja "felbontani a csomagot" az októberben kezdődő kormányközi konferencián, nem kíván változtatásokat a jelenlegi tervezetben.
A Handelsblatt információi szerint Schröder és Chirac európai beruházási programmal kapcsolatos javaslatokat is fel akar ajánlani EU-partnereknek.
MTI - fidesz.hu