A Fidesz teljes körű vizsgálatot javasol
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja az elmúlt hónapok során nyilvánosságot látott információk fényében úgy látja, hogy a PSZÁF által felderített, Pannonplast ügyként elhíresült részvényvásárlási botrány szálai túlmutatnak néhány cég törvénytelen ügyletein, ezért a Házbizottság mai ülésén bejelentette, hogy indítványozni fogja a 2003. június 19-én felállítani kívánt parlamenti bizottság hatáskörének és vizsgálati tárgyának kiterjesztését - írja csütörtöki közleményében Rogán Antal.
Dátum: 2003-09-04 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:16.397535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja az elmúlt hónapok során nyilvánosságot látott információk fényében úgy látja, hogy a PSZÁF által felderített, Pannonplast ügyként elhíresült részvényvásárlási botrány szálai túlmutatnak néhány cég törvénytelen ügyletein, ezért a Házbizottság mai ülésén bejelentette, hogy indítványozni fogja a 2003. június 19-én felállítani kívánt parlamenti bizottság hatáskörének és vizsgálati tárgyának kiterjesztését.
Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a vizsgálat kiterjedjen a K and H Equitiesnél történt 10 milliárdos sikkasztásra, az Inter-Európa Banknál történt 6 milliárdos pénzmosásra, valamint az ügyben napvilágra került céghálózat tulajdonosi körére.
A Fidesz reméli, hogy a vizsgálóbizottság felállítását a kormánypártok nem fogják megakadályozni, mint ahogy azt tették a Pannonplast-bizottság esetében.
Budapest, 2003. szeptember 4.
Rogán Antal
frakcióvezető-helyettes
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport