Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szentmise a családközpontú médiáért!

A KÉPMÁS Családmagazin szerkesztősége kiemelten fontosnak tartja a hiteles és igaz tájékoztatást, az értékközpontú újságírást. Hisszük, hogy a világ és a társadalom jövője a családok által alakul, és azoktól függ, ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a természetes közeg ne sérüljön. Mi a magunk módján igyekszünk ennek eleget tenni.


Dátum: 2003-09-04 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:17.981494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezúttal egy szentmisére szeretnénk meghívni Önt, melyet a családközpontú médiáért ajánlunk fel.

A szentmisét dr. Beer Miklós, váci megyéspüspök, a Képmás Családmagazin tiszteletbeli főszerkesztője celebrálja.

Mindenkit szeretettel várunk, aki tisztességes, keresztény szellemiségű, nemzeti értékeket valló sajtót, és olyan médiát kíván, melyek hiteles tájékoztatást, kulturális értékeket és erkölcsi példát tudnak nyújtani a magyar családoknak, különösen fiataljainknak és gyermekeinknek.

Terveink között szerepel, hogy a szentmise utáni agapén közös nyilatkozatot fogadunk el, melyet a jelenlévő szervezetek, médiumok képviselői írhatnak alá.

Helyszín: Magyar Szentek Temploma

(Petőfi-híd budai hídfőjénél, az ELTE TTK mellett)

Időpont: szeptember 20. szombat, 18.30

Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ)

['\n\t\t\n\t\tMagyar Kolping Szövetség
\n
\n', '

Összefogás A Magyar Családokért Egyesület
\n
\r\nKelt Budapesten, 2003. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén
\n
\r\nSzeretettel várjuk!
\r\nKépmás Családmagazin szerkesztősége\t\t\t\n']

Kapcsolódó elemek