Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kortárs Magyar Fotográfia kiállítás Pécsett

Az ország egész területéről érkeznek fotográfusok új munkáikkal Pécsre, a szeptember 11-én kezdődő Kortárs Magyar Fotográfia 2003 című rendezvénysorozatra - mondta el Török András csütörtökön, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-09-04 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:19.658569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kortárs magyar Fotográfia Alapítvány kuratóriumi elnöke szólt arról is, hogy az 1995 óta kétévente megrendezett találkozóra ezúttal a korábbiaknál kevesebb kiállító - 10 művész és egy alkotócsoport - kapott bemutatkozási lehetőséget. Most ugyanis csak olyan fotográfusokat hívtak meg, akik eddig még nem állították ki munkáikat e szakmai fórumon. Ebből adódik, hogy a immár 5. alkalommal megrendezett találkozónak nem lesz helybéli kiállítója - tette hozzá Török András. A kiállítássorozat érdekességeként említette a kuratóriumi elnök, hogy a kecskeméti Magyar Fotográfia Múzeum Made in Hungary című anyagából is válogattak a szervezők. Az összeállítás a Múzeum Galériában várja a látogatókat. A Kortárs Magyar Fotográfia 2003 előmegnyitója szeptember 11-n, 16 órakor lesz a Széchenyi téren, a hivatalos megnyitót pedig másnap 17 órakor tartják a Pécsi Galériában, a kiállító művészek jelenlétében. A rendezvény vasárnap zárul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek