Peresz politikai megoldást akar
Izrael nem katonai, hanem politikai megoldást keres a közel-keleti konfliktusra - hangoztatta kedden Pekingben Simon Peresz izraeli külügyminiszter.
Dátum: 2002-03-26 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:24.454045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Reuters hírügynökségnek adott interjújában Peresz közölte: országa nem tervezi, hogy fokozza a katonai fellépést a palesztinokkal szemben, ha a tűzszüneti tárgyalások nem hoznak eredményt. Minden érintettre nézve katasztrofálisnak minősítette viszont azt az eshetőséget, ha a fegyvernyugvást nem sikerül elérni.
Ugyancsak Pekingben tartott sajtóértekezletén Peresz elmondta, hogy a tárgyalások kimenetele határozza meg azt is, részt vehet-e Jasszer Arafat palesztin vezető az arab államok vezetőinek szerdai találkozóján. Azt, hogy a megfelelő haladást elérték-e, a térségben tartózkodó Anthony Zinni amerikai különmegbízott dönti el - fűzte hozzá.
A külügyminiszter arra is kitért, hogy az átfogó szaúd-arábiai béketerv önálló víziót képez ugyan a rendezéshez vezető úton, de a tartós megoldáshoz a tárgyalások jelentik a kulcsot. Megemlítette: Izrael számára jelenleg az is problémát jelent, hogy nem tudja, pontosan kivel is tárgyaljon.