Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyomozás a terézvárosi polgármester ellen

A Fővárosi Főügyészség hivatali visszaélés, valamint hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt nyomozást rendelt el a szocialisták VI. kerületi polgármestere ellen - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Lászay János, az önkormányzat képviselő-testületének fideszes tagja. Az ellenzéki Fidesz-MDF-MKDSZ-Fidelitas frakció tagja bemutatta a Fővárosi Főügyészség július 28-án kelt levelét, amely a Verók István elleni nyomozás elrendeléséről értesíti a képviselőt.


Dátum: 2003-09-04 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:21.205074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lászay János ismertetése szerint a terézvárosi önkormányzati vezető ellen a Fidesz-MDF-MKDSZ-Fidelitas frakciója tett feljelentést a rendőrségen, mivel szerintük két Ó utcai ingatlant jogtalanul és áron alul értékesített az MSZP, az SZDSZ és a Centrum párt által delegált polgármester, és ezzel 60 millió forint kárt okozott az önkormányzatnak.

A képviselő elmondta, Verók István testületi felhatalmazás nélkül nem járulhatott volna hozzá a két ingatlan értékesítéséhez, melyeket - tudomása szerint - a vásárló nem sokkal később 60 millió

forintos haszonnal adott tovább.

Lászay János több olyan önkormányzati ingatlaneladást is ismertetett, amelyek esetében, mint mondta, nem a pályázaton nyertes céggel kötöttek szerződést, hanem egy korábban elutasított, illetve második helyen befutó kft.-vel. Hozzátette: Verók István több önkormányzati ingatlan tetőterének értékesítésénél is "rendkívül alacsony" vételárat engedélyezett.

A sajtótájékoztatón Farkas György korábbi polgármester, visszatérve az önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-nél történt, 120 millió forintos sikkasztásra úgy vélte, hogy e miatt is "felmerülhet Verók István polgármester távozásának lehetősége".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek