Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több jogot a pigmeusoknak

Több politikai jogot követelnek az Afrika őserediben élő pigmeusok. "Mindeddig a peremre szorítottak bennünket, és nem volt részünk a nemzet fejlődésében" - mondta Benon Mugarara, az őslakosok egyik szóvivője csütörtökön Kigaliban az IRIN ENSZ-hírügynökségnek.


Dátum: 2003-09-04 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:22.398494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Közép- és Kelet-Afrika több államában élő népcsoport tagjai a jövőben közösen akarnak fellépni hátrányos megkülönböztetésük ellen. A pigmeusok felhívják a mindenkori kormányokat, hogy iktassanak törvénybe nemzetközi egyezményt az őslakosok jogainak elismeréséről - jelenti a dpa. A pigmeusok általában nem nőnek 1,5 méternél nagyobbra, és nagyrészt erdős hegyekben élnek. Pontos számuk nem ismert. Ruandában, ahol a lakosság egy százalékát teszik ki, egy év óta két szenátusi képviselői hely illeti meg őket. A Kongói Demokratikus Köztársaság őserdeiben élő pigmeusok májusban kannibalizmussal, nemi erőszakkal és korábban ismeretlen nemi betegségek terjesztésével vádolták a kongói polgárháborús feleket. Egyik szószólójuk szerint a kormánykatonák - mind a felkelők, mind pedig a törzsi harcosok - úgy vadásztak rájuk, mint ehető húsú, vadon élő állatokra. A pigmeusokat sokan Afrikában az embernél alacsonyabb rendű lénynek tartják, húsuknak pedig mágikus erőt tulajdonítanak. Megbízható beszámolók hangzottak el tavasszal olyan piacokról, amelyeken pigmeushúst árusítottak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek