Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együttműködési megállapodást kötött a Lungo Drom és a Batthyány Alapítvány

A cigány fiatalok közéleti képzése és a romákkal kapcsolatos ismeretek terjesztése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Lungo Drom és a Batthyány Lajos Alapítvány vezetője pénteken Budapesten.


Dátum: 2003-09-05 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:30.781020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Lungo Drom Akadémia létrehozását célul tűző megállapodást Granasztói György, az alapítvány elnöke és Farkas Flórián, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség vezetője látta el kézjegyével.

"Nemzeti felemelkedésünk, Magyarország biztonsága és jóléte nem valósulhat meg a magyarországi cigányság felemelkedése nélkül. Polgári fejlődésünk egyik legfontosabb feltétele a cigányság társadalmi beilleszkedésének elősegítése" - olvasható a dokumentumban.

Ez utóbbi folyamat "hosszú távon biztosíthatja a társadalmi békét és hazánk felzárkózását Európa legfejlettebb országai közé" - tartalmazza a megállapodás.

Granasztói György az eseményen arról beszélt, az együttműködés célja a cigányság segítése, valamint a polgári gondolkodásmód közelítése a romák problémáihoz.

Szavai szerint újfajta, spontán baráti dialógusra van szükség "olyan személyek, szerveződések között, amelyekben ugyan a készség mindig megvolt erre, de az élet nem adta meg a lehetőséget ezen kapcsolatok tartóssá, erőssé válására".

Farkas Flórián a cigányság életében példa nélkülinek nevezte, hogy egy tudóstársaság a népcsoport mögé áll.

- Ezzel nem történt kevesebb, minthogy méltóságot, rangot kap a magyarországi cigányság - fogalmazott, hozzátéve, az általa vezetett szervezet egyebek mellett azt vállalta, hogy a leendő akadémiára irányítja saját intézményrendszerén keresztül a tehetséges, tanulni akaró fiatalokat.

A roma politikus újságírói kérdésekre válaszolva közölte: egyelőre sem a képzés pontos tartalmáról, sem a hallgatók létszámáról, sem kiválasztásuk szempontjairól nem tud nyilatkozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek