A Fidesz az egyetemisták és főiskolások jogainak védelmében
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elfogadhatatlannak tartja az Oktatási Jogok Biztosa jogkörének csorbítását, ezért kezdeményezi, hogy az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának jogosítványait, működését külön törvényben szabályozza az Országgyűlés - írja közleményében Pokorni Zoltán a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője.
Dátum: 2003-09-05 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:32.669059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz az egyetemisták és főiskolások jogainak védelmében
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elfogadhatatlannak tartja az Oktatási Jogok Biztosa jogkörének csorbítását, ezért kezdeményezi, hogy az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának jogosítványait, működését külön törvényben szabályozza az Országgyűlés.
A felsőoktatásról szóló törvény nyári módosításának következményeként az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala nem járhat el a felsőoktatási hallgatókat ért jogsérelmek esetén. Ennek következményeként a főiskolai és egyetemi hallgatók csak a bíróságokon kérhetnek jogorvoslatot, ami nem csupán az ügyek megoldásának idejét hosszabbítja meg, de nem segíti a problémák közös megegyezéssel történő, mindkét fél számára megnyugtató lezárását sem.
A kialakult helyzet, függetlenül attól, hogy szándékoltan vagy figyelmetlenség miatt következett be, elfogadhatatlan és sürgősen orvosolandó. Ennek érdekében a Fidesz javasolja, hogy a jövőben törvény szabályozza az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának működését, s e célból konzultációt kezdeményez az oktatási miniszterrel és az oktatási jogok biztosa hivatalával.
Az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalát a polgári kormány kezdeményezésére a közoktatásról szóló törvény 1999. évi módosítása hozta létre. A hivatal létrehozását az akkori ellenzéki, ma kormányon lévő pártok megpróbálták megakadályozni, az azóta eltelt idő, a több ezer megoldott ügy azonban igazolta az akkori döntés helyességét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter, aki a 2002.évi választási kampány során minden alapot nélkülözve támadta és vádolta az oktatási jogok biztosát, ma már maga is elismerően szól a hivatalról, s vezetője Aáry-Tamás Lajos szakértelméről, felkészültségéről.
Budapest, 2003. szeptember 5.
Pokorni Zoltán
Oktatási Kabinetvezető
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
fidesz.hu