Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma éjjel tetőzik a Duna Budapestnél

Az elmúlt 50 év egyik legjelentősebb dunai árhulláma várhatóan kedd éjjel tetőzik 780 centiméterrel Budapestnél - közölte Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára a keddi kormányülést követő tájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2002-03-26 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:25.943502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: hosszan elnyúló, a becslések szerint 12 órás tetőzés várható a fővárosban.

Mint elmondta, előreláthatólag csak vasárnap fogják megnyitni az alsó rakpartot a közlekedés számára.

Az államtitkár közlése szerint a fokozott dunai árvízvédelmi készültség költsége mintegy egymilliárd forint lesz, amelyet a szaktárca költségvetéséből fedeznek.

Kiemelte, hogy a dunai árhullám csak a hullámtereket érinti, így például víz alá került az esztergomi Prímás-sziget, illetve Tahitótfalunál a főút, valamint a Római-part szintén árterületen található üdülői.

Az árvízvédelmi munkálatokban 690-en vesznek részt. A vízügyi szakemberek előrejelzése szerint a Duna Mohácsnál március 30-án mintegy 890 centiméterrel fog tetőzni; ennek ellenére a dunai árvízvédelmi készültséget várhatóan április 10-ig fenntartják.

Manninger Jenő elmondta, a dunai ivóvízbázisok biztonságban vannak, bár megemlítette, hogy ennek felelőse Budapesten a fővárosi önkormányzat.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Budapestnél a Duna eddig mért legnagyobb vízállása 845 centiméter volt, amelyet 1965 nyarán mértek.

Kapcsolódó elemek