Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sztrájkkészültség a Magyar Orvosi Kamaránál

"Barátságtalan lépésnek, sőt prejudikációnak" tartja a Magyar Orvosi Kamara azt, hogy az egészségügyi minisztérium vezetői megkérdőjelezik a köztestület vezetőinek legitimációját, és a jövő héten mindenképpen elkezdik a sztrájk előkészítését - jelentették be pénteken Budapesten a kamara vezetői.


Dátum: 2003-09-05 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:36.011299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éger István elnök a sajtótájékoztatón közölte: "A sztrájkkészültséget akkor határozzák el, ha a kormány nem tárgyal velük, ezzel kényszerítik a kabinetet tárgyalóasztalhoz".

A MOK vezetője elmondta, hogy a visszahívási tisztújító közgyűlést a kamara előző elnöksége a törvényes előírásoknak megfelelően szervezte, még külső jogi szakértőt is felkért a dokumentumok átvizsgálására. A minisztériumnak a kért jegyzőkönyveket benyújtották, viszont a tárca politikai államtitkára által említett hiánypótlásra felszólítást a mai napig nem kapták meg.

Éger István szólt arról, továbbra sem tudják elfogadni a minisztérium álláspontját, hogy javaslataikat nem építik be az Országgyűlés előtt lévő, az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénybe. Ezért pénteken délelőtt a helyi és megyei kamarai vezetőket tájékoztatták, illetve ismertették az esetleges sztrájkkal kapcsolatos "forgatókönyvet".

Elmondta azt is, hogy 41 ezer tájékoztató levelet küldtek ki a kamara tagjainak megtudakolandó, hogy miként viszonyulnak egy esetleges munkabeszüntetéshez. Ha jövő héten nem kapnak jelzést a kormánytól megegyezési szándékra, akkor felveszik a kapcsolatot a szakszervezetekkel, döntenek arról, hogy az érdekérvényesítés mely eszközét választják, illetve elindítják a "folyamatot".

A kamara elnöke azt is bejelentette, tájékoztatják a nemzetközi társszervezeteket és kérik őket, legyenek szolidárisak a magyar orvosokkal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek