Nem jóléti, hanem rosszulléti rendszerváltás
Illő volna, hogy Medgyessy Pétert valaki figyelmeztesse a környezetéből, hogy amit csinál, az nem jóléti, hanem rosszulléti rendszerváltás - nyilatkozta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek pénteken, az MSZP tapolcai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Dátum: 2003-09-05 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:36.940749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Medgyessy-kormánynak nem a kommunikációja rossz, hanem a teljesítménye" - fűzte hozzá az ellenzéki politikus.
Halász János kifejtette: a kormány rosszul teljesít, mert az előző ciklushoz képest nő az infláció, a befektetők elhagyják Magyarországot, gyárakat zárnak be, emelkedik a munkanélküliség, szegényedik az ország, és az emberek ezt már a saját bőrükön érzik.
A Fidesz-frakció szóvivője rámutatott: 2003 az önkormányzatok fekete éve volt, és attól tartanak, hogy 2004 az embereknek hoz nehéz napokat. Az adókat emelik, az általános forgalmi adó alsóbb kulcsai nőnek, a 25 százalékos kulcs pedig nem csökken 23 százalékra. A kormány betartja ugyan a személyi jövedelemadó törvényt, de az abból származó könnyítést többszörösen veszik vissza más adónemekből.
"Az áfaemelés miatt drágább lesz a gáz, a villany, az utazás. Egyre több pénzt vesznek ki az emberek zsebéből" - mondta a politikus.
"Jó lenne, ha a kormány az üres beszéd helyett ezeken a dolgokon változtatna" - tette hozzá Halász János.
MTI - fidesz.hu