Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor eszmecseréje a francia kormányfővel

Nemzetközi biztonságpolitikai kérdésekről és az Európai Unió keretében kínálkozó mezőgazdasági együttműködés lehetőségeiről folytatott eszmecserét Jean-Pierre Raffarin francia kormányfő Orbán Viktorral, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnökével.


Dátum: 2003-09-05 20:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:37.565675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor pénteken délután érkezett a dél-franciaországi Biarritzba, ahol a francia kormányzó Népi Mozgalom Unió (UMP) ifjúsági tagozatának meghívására részt vesz és beszédet mond a Fiatalság Európai Ünnepe című kétnapos rendezvényen.

A fórum az Európai Unió jövőjével, Európának a világban betöltött szerepével foglalkozik.

- Raffarin kormányfővel egyetértettünk abban, kívánatos, hogy az ENSZ egyre nagyobb szerepet kapjon az iraki helyzet megoldásában - mondta a Fidesz elnöke.

A megbeszélésen gazdasági kérdéseket is megvitattak, s ennek során megállapították: az Európai Unió következő időszakra esedékes költségvetésében vannak pontok, ahol a magyar és a francia gazdák érdekei egybeesnek, ami elő fogja mozdítani a két ország együttműködését ezen a területen.

Orbán Viktort fogadta Alain Juppé, az UMP elnöke is. A találkozón a két párt közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséről volt szó. A felek megegyeztek abban, hogy miután a jobboldal Franciaországban újjászervezte magát, új alapokra helyezik a Fidesz és a francia kormányzópárt kapcsolatait. A szombaton sorra kerülő újabb megbeszélésen a két párt és a két frakció együttműködésének kereteit határozzák meg.

- A jelenlegi új világhelyzetben, amely az Egyesült Államok iraki katonai akciója következtében állt elő, fontos, hogy megerősítsük azokat a kapcsolatokat, amelyek bennünket az európai nagyobb államokhoz, köztük Franciaországhoz fűznek - emelte ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke szombaton szólal fel a Biarritz közelében, Molietsben zajló kétnapos konferencián. A gazdasági panel vitájában Matolcsy György volt gazdasági miniszter és Martonyi János volt külügyminiszter is részt vesz.

A fórum meghívottai között van Valéry Giscard dÍEstaing, az Európai Konvent elnöke, Édouard Balladur volt miniszterelnök, a spanyol kormány egyik minisztere és Bronislaw Geremek lengyel történész, volt külügyminiszter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek