Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerék Csaba Brittonhoz vezető útja

A Pannonplast-botrány kapcsán hírbe hozott Britton Kft. úgy került reflektorfénybe, mint "szocialistákhoz kötődő vállalkozás". Ezt a feltételezést erősíti a cég tulajdonosai, Kerék Csabának illetve Mészáros Jánosnak a Figyelő által feltárt szakmai előélete és ismeretségi köre is.


Dátum: 2003-09-06 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:37.894590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kerék Csaba Brittonhoz vezető útja az Infobridge Kft-ből indult, amely cég az Ipari Fejlesztési Bank tulajdonában állt. Keréket akkor nevezték ki az Infobridge élére, amikor Pázmándi Gyula volt a bank vezetője. Kerék azonban nem csak Pázmándival került kapcsolatba a bank vezetéséből. Annak irányításában ugyanis részt vett a Pannonplast jelenlegi elnöke: Fehér Erzsébet, valamint Huszty András és Pál László is. De itt volt felügyelőbizottsági tag Hujber Ottó is, a Szocialista Párt egykori Vállalkozói Tagozatának vezetője.

Kerék útja később a Dermo Trade igazgatóságába vezetett. A Dermo Trade-ben megfordult az A Bartha Ferenc, aki a 80-as évek végén az MNB elnöke, ma pedig éppen az Inter Európa Bank elnöke és Füzessy Tibor egykori titokminiszter is.

Kerék Csaba szerepelt a Codex Értékpapír-nyomda, és a Hungarobróker Rt. felsővezetésében is. Ez utóbbi cég Benkő László valamint az utolsó Kisz-titkár, a "Caolás" Nagy Imre érdekeltségébe tartozott. A felügyelő bizottságban megfordult Csintalan Sándor is.

2000-től Kerék a Kulcsár Attila által alapított KH Invest kft felügyelő bizottsági tagja lett. Ez a cég később annak a Tízezer Kft-nek az érdekeltségébe került, amely 2001 és 2003. nyara között a Britton tulajdona volt, illetve amelyet az újságíró Forró Tamás vezetett. 2001 áprilisától Kerék Csaba a Synergon Informatikai RT felügyelő bizottsági tagja majd 2003-ban Mészáros Jánossal együtt a Britton Kft. tulajdonosa.

Mészáros János, aki a Britton-vezetők nyilatkozata szerint "...csupán névrokona a miniszterelnök barátjaként emlegetett Mészáros Jánosnak", 2000 és 2001 között a K&H Bank egyik igazgatója volt. Korábban pedig a BKV felügyelő bizottságában dolgozott, mint SZDSZ-delegált. Mészáros János ma a Britton és a Kartonpack vezetője, illetve 2003 márciusa óta Kerék Csabával és Pázmándi Gyulával együtta Pannonplast igazgatóságának is tagja.

hirtv.net - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek