Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EP: a kormány határozott lépéseket tett a korrupció jelenségének felszámolására

Az EU-bővítésről készülő idei első jelentésének tervezetében az Európai Parlament üdvözli a kedvezménytörvény végrehajtásáról Magyarország és Románia között létrejött egyetértési memorandumot, Magyarországot és Szlovákiát pedig arra sürgeti, hogy találjanak kölcsönösen elfogadható megoldást erre a problémára.


Dátum: 2002-03-26 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:26.239503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az unió képviselőtestületének külügyi bizottsága a héten kezdte meg a vitát a tervezetről, amelynek Magyarországgal foglalkozó részét idén is Luís Queiró portugál jelentéstevő készíti.

A dokumentum szerint a parlament tudomásul veszi Magyarországnak az Európai Bizottság bővítésfinanszírozási javaslataival szemben felhozott kifogásait, de reméli, hogy ezen a területen is sikerül mindkét fél számára elfogadható megoldást találni.

A tervezet nyugtázza a roma kisebbség helyzetének javítására irányuló kormányzati erőfeszítéseket, és leszögezi, hogy a romákat mind nagyobb mértékben be kellene vonni a társadalmi integrációjuk elősegítését célzó programok és konkrét intézkedések tervezésébe és végrehajtásába.

A jelentéstevő sajnálatosnak tartja, hogy a magyar Országgyűlésben mindeddig nem sikerült megfelelő megoldást találni a közmédiumok kuratóriumainak összetételével kapcsolatos problémákra. Megjegyzi, hogy ezeknek a testületeknek a függetlensége létfontosságú a tárgyilagos és hiteles információszolgáltatás szempontjából.

A magyar kormány határozott lépéseket tett a korrupció jelenségének felszámolására - állapítja meg a tervezet, amely ezzel kapcsolatban emlékeztet a független és hatékony közigazgatás fontosságára, különösen az olyan területeken, mint az állami támogatások, a versenypolitika vagy a fogyasztóvédelem.

A jelentéstevő mielőbbi lépéseket tart szükségesnek annak érdekében, hogy a kormány a közbeszerzési eljárások területén is összhangba hozza a magyarországi gyakorlatot az uniós joggal. Ezzel ki lehetne küszöbölni, hogy bizonyos szektorokban, például az autópálya-építésekben e kettő ellentmondásba kerüljön egymással - fűzi hozzá.

A szociális szférával kapcsolatban a tervezet kifogásolja, hogy - a Munka törvénykönyvének módosítása után elért haladás ellenére - a munkaadók és a munkavállalók közötti párbeszéd még mindig nem kielégítő.

A tervezetről egyelőre csak rövid általános vita folyt a bizottságban, az egyes tagjelöltekkel kapcsolatos sajátos problémákra nem tértek ki részletesebben. Több felszólaló is szóba hozta a Benes-dekrétumok ügyét, hangoztatva, hogy megoldást kell találni rá, mert a jelenlegi helyzetben sok a bizonytalanság. Elhangzott ugyan olyan vélemény is, hogy ezzel Pandora szelencéjét nyitnák ki, Elmar Brok, a bizottság elnöke azonban nem értett egyet ezzel.

A határozati javaslathoz április végéig lehet módosító indítványokat benyújtani. A külügyi bizottság a tervek szerint május végén, a parlament pedig június közepén, a sevillai EU-csúcs előtt szavaz róla.

Az EP az idén még egy második, részletesebb jelentést is készít a bővítési folyamatról és az egyes tagjelöltek felkészülésének állásáról. Ezekről két külön határozati javaslatot készítenek elő, amelyekről a tervek szerint ősszel szavaznak.

Kapcsolódó elemek