Kisiklott egy hullámvasút Disneylandben
Kisiklott a hullámvasút Disneylandben: egy ember meghalt, tíz pedig megsérült az amerikai Kalifornia állambeli vidámparkban történt pénteki balesetben.
Dátum: 2003-09-06 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:38.815340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A baleset a Big Thunder Mountain (Nagyvillám hegy) elnevezésű hullámvasúton történt helyi idő szerint késő délelőtt a Los Angelestől délre fekvő Anaheim híres vidámparkjában. Ennek vadnyugati bányadíszletek között haladó, álgőzmozdonyos szerelvénye egy alagútban siklott ki.
Egy Los Angeles-i tévéadó szerint a balesetben egy férfi vesztette életét, és a sérültek között két gyerek van. A sérültek életkora 9 és 47 év között mozog, nyolcat szállítottak kórházba.
A Disneyland fölött köröző amerikai tévés helikopterek képsorai egy darut mutattak a hullámvasút pályája mellett, valamint hordágyon szállított utasokat. A vidámparkban (amely 2002-ben hozzávetőleg 12,7 millió látogatót vonzott, köztük sok külföldi turistát) nagy volt a forgalom a baleset időpontjában is.
Egy anahemi rendőr - aki szintén egy tévének nyilatkozott a Reuters szerint - nem gyanakodott szabotázsra. A 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után szigorították a biztonsági szabályokat Disneylandben is.
MTI - fidesz.hu