A Fidelitas a határon túli fiatalság jövőjéért
Magyarország népességfogyását főleg az áttelepülő határontúli magyarok pótolják, aminek hatása leginkább a Kárpátalján érezhető - jelentette ki Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a mai napon, a Fidelitas által szervezett Új nemzedék című konferencián.
Dátum: 2003-09-06 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:42.488599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ami az "agyelszívást" illeti, Kovács szerint Kárpátaljáról sok esetben nem biztos, hogy a legtehetségesebb fiatalok, sokkal inkább a vállalkozóbb kedvűek települnek ki. Összegezve a helyzetet leszögezte: a határon túli magyarok életének alakulása a mindenkori magyar kormányzaton múlik.
Diósi Viola, a Magyar Ifjúsági Konferencia állandó bizottságának tagja, a vajdasági magyarok demográfiai helyzetéről szólva elmondta: létszámuk folyanatosan csökken, ezt mutatja egy tavalyi felmérés is, amelyről kiderül, hogy jelenleg 296 ezren élnek Jugoszlávia terükletén, ami 44 ezer fő elvándorlását jelenti néhány év alatt. Hozzátette: Bár a délszláv háború után sokan visszatértek ugyan a szakemberek azt "jósolják", hogy 20 év múlva a vajdasági magyarok száma már csak 250 ezer lesz.
A kettős állampolgárság lehetséges bevezetéséről úgy vélekedett: az nem biztos, hogy feltétlenül jó a vajdasági magyarok számára, hiszen nem lehet tudni, mekkora elvándorlási hullámot indítana el.
Tar Zsuzsanna,mno.hu
fidesz.hu