Határozott javaslat Washingtonból
Óva intette Jasszer Arafat palesztin elnököt az Egyesült Államok attól, hogy megszüntesse a miniszterelnöki tisztséget. Tette ezt azután, hogy, Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök lemondott. A Fehér Ház állásfoglalásában nem tett közvetlen utalást kettejük hatalmi harcára, egyiküket sem említetve név szerint.
Dátum: 2003-09-07 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:42.786306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnöki tisztség létrehozása fontos változás volt a palesztin hatóságon belüli új intézmények megteremtésében. Olyan intézményekről van szó, amelyek a nép javát szolgálják, nem csupán néhány korrupt, terrorizmushoz kötődő egyénét - mutatott rá a Fehér Ház.
A palesztin miniszterelnök mögött olyan kabinetnek kell állnia, amely elkötelezett a terrorellenes harc, a politikai reform és a korrupció felszámolása mellett. Korábban az amerikai kormány elzárkózott az Arafattal való tárgyalástól, terroristákhoz fűződő kapcsolatokat vetve a szemére. George Bush elnök csak Abbász tavaszi kinevezése után vette fel újra párbeszéd fonalát, majd júniusban Jordániában vele és Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel megerősítette egy közös békekezdeményezés elhatározását.
hirtv.net - fidesz.hu