Újabb űrrepülőgép-fellövési tervek
Újabb űrrepülésekre készített tervet a NASA amerikai űrkutatási hivatal hét hónappal a Columbia-űrrepülőgép katasztrófája után. Az elképzelések szerint a repülések már jövő márciusban elkezdődnek.
Dátum: 2003-09-08 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:49.293633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NASA hétfőn bemutatandó 78 oldalas jelentésben - amelyet előzetesen az AP amerikai hírügynökség ismertetett - beszámol arról, miként akarja elejét venni a jövőben hasonló szerencsétlenségeknek a Columbia űrrepülőgép katasztrófáját kivizsgáló bizottság ajánlásai alapján.
Ezek között szerepel, hogy javítani szeretnék az űrkompokkal való kapcsolattartást, és bátorítani akarják a munkatársakat, hogy hangot adjanak eltérő véleményüknek. Ezenkívül megvizsgálják, miként lehetne az űrrepülőgépeket kevésbé érzékennyé tenni törmelékek hozzácsapódásaira. Az űrrepülőre kamerákat szerelnek, s ezek teszik majd láthatóvá az esetleges sérüléseket.
Az űrrepülések újraindításának dátumaként március 11-et jelölték meg. A NASA szóvivője mindazonáltal hangsúlyozta, hogy egyelőre csupán tervről van szó. A célul kitűzött időpont március vagy április, ez azonban késedelmet szenvedhet, ha addigra nem sikerül megvalósítani az összes biztonsági intézkedést .
MTI - fidesz.hu