Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2004: a minimálbéren élőknek lesz a legrosszabb

A minimálbért keresők tehernövekedése lesz a legmagasabb 2004-ben a kormány tervei miatt - mutatott rá Varga Mihály országgyűlési képviselő a Fidesz-frakció hétfői tanácskozásán. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere elmondta: jövőre nagyon kevesen lesznek, akiknek nem kell tehernövekedéssel számolniuk.


Dátum: 2003-09-08 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14385
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:50.274011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály kijelentette, "egyre inkább kivehető, hogy a magyar gazdaság a válság felé sodródik". Európai összehasonlításban továbbra is Magyarországon kell a legmagasabb általános forgalmi adót fizetni.

"A válság elkerülése érdekében" a Fidesz-frakció nevében az adók és más közterhek csökkentését, a beruházási kedvezmények bővítését és aktív gazdaságpolitikát javasolt a kormánynak, valamint azt, hogy térjen vissza a "magyar modellhez". Az aktív gazdaságpolitikát azzal jellemezte, nem az a cél, hogy kínaiak építsenek Magyarországon autópályát, hanem az, hogy magyarok építsék a kínai autópályákat.

Az elmúlt időszakban tovább csökkent a gazdasági növekedés, dinamikus viszont az államadósság emelkedése; jelentősen romlott az ország verseny- és tőkevonzó képessége - immár tőkekivitelről van szó -, nőtt az infláció, és ikerdeficit alakult ki, azaz az ország külső- és belső adósságai párhuzamosan emelkedtek.

Az eseményekre utalva kijelentette, a Medgyessy kabinet "jeleskedik a hitelek felvételében". Kormányváltás óta "az államadósság-teher körülbelül 2 ezer milliárd forinttal növekedett", azaz egy átlagos háztartásra 600 000 forinttal több teher jut - szögezte le. Ha az adósság mértéke ugyanilyen ütemben nő, akkor 2003. végére az eladósodás aránya meghaladja a bruttó hazai termék 60 százalékát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek