Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

WHO: kiújulhat a SARS-járvány

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn a SARS-járvány esetleges kiújulásának veszélyére figyelmeztetett, sürgetve az országokat, hogy fokozzák az ezzel kapcsolatos ellenőrzést.


Dátum: 2003-09-08 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:51.578574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A WHO ötnapos regionális bizottsági ülésén Manilában a szervezet főigazgatója közölte: bár egyelőre semmi biztos nem tudható, nem zárják ki, hogy még az idén visszatér az atípusos tüdőgyulladás-járvány (SARS). Mint mondta, a kihívás jelenleg az, hogy erősítsék az előjelző-rendszereket.

A WHO más tisztviselői elmondták, hogy Kínában, Hongkongban és a kanadai Vancouverben elszórtan jelentkező influenzaszerű megbetegedésekről kiderült: nem hozhatók kapcsolatba a SARS-fertőzéssel.

A WHO nyugat-csendes-óceáni tömegtájékoztatási igazgatója szerint biztosak abban, hogy az emberről emberre terjedő fertőzést júliusban sikerült megállítani és egyelőre nem is tért vissza, de a vírus továbbra is létezik.

Jelenlegi feltételezések szerint a SARS vírusa tavaly Dél-Kínában került állatokról emberekre. A járvány világszerte több mint 800 halálos áldozatot követelt és mintegy 8500 személyt fertőzött meg. Egyelőre nem tudni, hogy a betegség terjedése összefüggésbe hozható-e a téli hidegebb időjárással.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek