Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

VMDP a kettős állampolgárságról

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt hétfői közleményében hangsúlyozza: a kishatárforgalmi vízum bevezetésére vonatkozó brüsszeli javaslat - amely a magyar-szerb határtól 50 kilométerre eső sávban élőknek jelenthet csak valamiféle megoldást - egyáltalán nem válthatja ki a kettős állampolgárságot.


Dátum: 2003-09-08 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:52.201445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szerint a kishatárforgalmi vízum bevezetésére vonatkozó brüsszeli javaslat nem válthatja ki a határon túl élő magyaroknak nyújtandó kettős állampolgárságot.

A VMDP hétfői közleményében előrelépésként értékeli Szabó Vilmosnak, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának kijelentését, miszerint Magyarországon a határon túli magyarok iránti viszonyulás napi politikán felülemelkedő, össznemzeti kérdés, s hogy "elindult a Kárpát-medencei magyarság határok megváltoztatása nélküli újra egybekapcsolása".

A VMDP szerint azonban ezzel a megnyilatkozással nehezen egyeztethető össze Tóth Tamás külügyi szóvivő értékelése, miszerint ha az unió a kishatárforgalmi vízum elfogadása mellett dönt, "az optimális kiegészítése lenne a kedvezményes magyar vízumszabályoknak, és akár a kettős állampolgárságról szóló nézeteltérések élét is elvehetné".

A VMDP ismételten hangsúlyozza, hogy a kishatárforgalmi vízum bevezetésére vonatkozó brüsszeli javaslat - amely a magyar-szerb határtól 50 kilométerre eső sávban élőknek jelenthet csak valamiféle megoldást -, egyáltalán nem válthatja ki a kettős állampolgárságot. A párt álláspontja szerint a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációja immár visszafordíthatatlan folyamatában mind a kettős állampolgárság, mind a magyar (perszonális) autonómia olyan eszköz, amely hozzájárulhat a trianoni trauma feloldásához.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek