Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új rektor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem élén

Fodor György görög katolikus lelkészt, eddigi általános rektorhelyettest nevezte ki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektorává Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, az intézmény nagykancellárja - közölte a rektori hivatal hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2003-09-08 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14396
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:53.700856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erdő Péter prímássá, esztergom-budapesti érsekké történt tavalyi kinevezését követően az Egyetemi Tanács egyhangúlag Fodor György egyetemi tanárt, a Hittudományi Kar Bibliai Nyelvek Tanszékének tanszékvezető professzorát javasolta rektornak.

Az indítványt elfogadva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint az egyetem fenntartója úgy döntött, hogy a tanszékvezető kinevezését terjeszti fel a Nevelési Kongregációhoz szentszéki megerősítésre, amely júniusban meg is érkezett. Seregély István érsek ezt követően, július 1-től nevezte ki négy évre az intézmény vezetőjévé Fodor Györgyöt.

Az új rektort 1984-ben szentelték pappá Nyíregyházán, ugyanebben az évben szerzett teológiai doktorátust Ószövetség tárgykörben. Fodor György az Eötvös Loránd Tudományegyetemen arab és görög szakon folytatott tanulmányokat, később a Pápai Magyar Intézetben biblikus szakdiplomát szerzett. Korábban több évig volt aktív lelkipásztor, majd a Nyíregyházi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola főigazgatója. 1999-től a PPKE általános rektorhelyettese, ezzel egyidőben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek