Fischer: nincs szó iraki szerepvállalásról
Joschka Fischer német külügyminiszter, válaszként George Bush amerikai elnök televíziós beszédére, hétfőn ismét kijelentette, hogy Németország kész humanitárius segítséget nyújtani Irakban, támogatni az élet normalizálódását, de a német katonai szerepvállalás továbbra sem jön szóba.
Dátum: 2003-09-08 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:46:57.454723, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fischer hétfőn német diplomaták értekezletén beszélt, s aláhúzta: alapvető jelentőségű, hogy helyreálljon Irak szuverenitása, az irakiak vegyék kézbe sorsuk irányítását. Mindazonáltal az azonnali katonai kivonulás hatalmi vákuumot teremtene, ezért "rövid átmeneti időre" az ENSZ-t központi szerephez kell juttatni.
Béla Anda, a német kormány szóvivője üdvözölte Bush beszédét, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztett határozati javaslattal együtt, úgymond, mozgást idézett elő.
A szóvivő szerint Németország már felajánlott 75 millió eurót Iraknak szánt humanitárius segítség céljára, s más lehetőségeket is tanulmányoznak. Például azt, hogy iraki rendőröket és katonai személyzetet képezzenek ki Németországban.
Walter Lindner, a külügyminisztérium szóvivője szerint nincs szó arról, hogy a németek részben megtérítenék az amerikaiak iraki katonai vállalkozásának költségeit, úgy, mint az 1991-es öbölháború után.
Továbbra is bizonytalan, hogy szeptember második felében, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának idején sor kerül-e New Yorkban a német kancellár, Gerhard Schröder és Bush találkozójára. A kormányszóvivő csak annyit mondott, hogy a találkozó "nem zárható ki".
Egyes lapok a szeptember 23-át emlegetik a találkozó napjaként. Másfél év szünet után ez lenne az első kétoldalú találkozó az iraki háborút ellenző Schröder és az amerikai elnök között.
MTI - fidesz.hu