Mégsem volt hamis az iraki jelentés?
Irak alighanem igazat mondott, amikor azt állította decemberben az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy nincs vegyi, biológiai vagy atomfegyvere - jelentette ki hétfő este Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek volt vezetője.
Dátum: 2003-09-09 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:00.114424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közel 12 000 oldalas iraki jelentést, amelyet Szaddám Huszein azóta megbuktatott diktátor kormánya december 7-én nyújtott be, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia visszautasította, mint hamis és nem teljes dokumentumot. Washington és London azzal vádolta meg Bagdadot, hogy nem hajtotta végre a BT 1441. számú határozatában előírt leszerelést, majd ugyanezzel az érvvel indokolta az ország megszállását.
- E hosszú idő után azt gondolom: az az iraki állítás, hogy az arab ország megsemmisítette valamennyi biológiai és vegyi fegyverét, amellyel 1991-ben rendelkezett, igaz lehetett - jelentette ki Hans Blix a CNN amerikai hírtelevízióban.
A nyugalmazott svéd diplomata emlékeztetett, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei 2002. vége és 2003. eleje között három és fél hónapig dolgoztak Irakban, de nem találtak tömegpusztító fegyvereket - írta jelentésében a francia AFP hírügynökség.
Hans Blix hozzátette: amerikai és brit szakértők több hónapja, fegyverek után kutatva, bejárták Irakot, és módjukban állt kihallgatni a bukott iraki rendszer tagjait, mégsem bukkantak tömegpusztító fegyverekre.
MTI - fidesz.hu