Iliescu újabb katonákat küldene Irakba
Újabb harminc tiszt, altiszt és szakértő, valamint húsz egészségügyi szakember Irakba küldését javasolta Ion Iliescu román államfő. Az egység csatlakozna a már Irakban állomásozó állományhoz, amely a Nagy Britannia és Lengyelország által vezetett nemzetközi egységekkel közösen részt vesz az ország stabilizálásában.
Dátum: 2003-09-09 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:03.769693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A román parlament júniusi döntésének értelmében Románia jelenleg egy 405 fős gyalogsági zászlóaljjal, egy százfős katonai rendőrségi századdal, egy 149 tagú műszaki osztaggal, valamint 24 tiszttel vesz részt a nemzetközi műveletekben. Küldetésüket hat hónaposra tervezték, az első kontingens július közepén hagyta el az országot. A jelenlegi költségvetés 39 millió dolláros.
Forrás: wesstelpress
fidesz.hu