Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk az UNICEF-el együtt küzd a tetanusz ellen

Szeptemberben Magyarország is csatlakozott az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF és több nemzetközi szervezet tetanusz elleni kampányához - mondta el az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-09-09 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:04.965364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fejlődő országokban évente 30 ezer anya és 200 ezer csecsemő hal meg a betegségben, amelynek kialakulása elsősorban a nem megfelelő higiénés körülmények között történő szülés miatt következik be - ismertette Kecskeméti Edit. Budai József, a Szent László Kórház szaktanácsadója elmondta: a tetanusz bacilus az újszülöttet az elvágott köldökzsinór helyén maradó köldökcsonkon, az anyát pedig a méhen át fertőzheti meg. A merevgörccsel és fulladással járó betegségben a fertőzöttek 70-100 százaléka 10 napon belül belehal. A szaktanácsadó közölte, hogy a fejlett országokban, így Magyarországon is az egészségügy felkészültsége, illetve a gyermekkorban többször beadott védőoltásnak köszönhetően nem fordul már elő a betegség, azonban a világ 50 országában, főleg Közép-Ázsiában és Afrikában számos áldozatot szed. Kecskeméti Edit kifejtette: az UNICEF és partnerszervezetei 1980-as években indult kampányának célja, hogy a tetanusz elleni védőoltás és felvilágosító program segítségével 2005-ig felszámolja az anyák és csecsemők életét veszélyeztető kórt. További céljaik között említette gyermekek egészségét biztosító védőoltások beadásának népszerűsítését is. Kecskeméti Edit elmondása szerint a fogamzásra képes nőknek a szülést megelőzően három egymást követő alkalommal beadott tetanusz elleni védőoltás 15 évre, míg az újszülötteknek életük első 3-4, a betegség szempontjából kritikus hónapjában biztosít védettséget. A kampány és az adománygyűjtés részleteiről a www.unicef.hu internetes honlapon olvasható információ.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek