Feloszlott a Nógrád megyei MDNP
Dr. Csekey László, a Magyar Demokrata Néppárt utolsó Nógrád Megyei elnöke bejelentette, hogy a pásztói és a balassagyarmati MDNP szervezetek feloszlásával a párt megszűnt létezni Nógrád Megyében. A politikus bejelentette, hogy a helyi tagság végképp elutasította a külön utas megosztó politikát, egy része pedig a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget kívánja erősíteni a jövőben.
Dátum: 2003-09-09 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:05.574094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dr. Csekey László elmondta, hogy tavaly áprilisban a Magyar Demokrata Néppárt Nógrád megyei szervezetei nyilatkozataikban is a Fidesz vezette koalíciót és kampányát támogatták. A párt kétkulacsos Centrum politizálása miatt sorra megszűntek a helyi szervezetek, legutóbb az utolsó balassagyarmati csoport oszlatta fel magát. A tagság ugyanis nem a széthúzásban, hanem az egységben látja a jobboldal győzelmének esélyét. Épp ezért a tagság egy része felvételét kérte a Szövetségbe. Dr. Csekey László főorvos, aki két cikluson keresztül egészségügyi bizottsági elnökként dolgozott a balassagyarmati önkormányzatban a Fidesz egészségügyi politikáját kívánja segíteni a jövőben.
fidesz.hu