Újabb szószegés: a diákok zsebében matatnak a szocialisták
A diákhitel kamatának fél százalékos emelése azt jelenti, hogy négy évvel hosszabbodik meg a törlesztési idő - mondta Pokorni Zoltán kedden, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-09-09 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:07.447780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kamatnövelés az érintetteknél 1,5 millió forinttal növeli meg a visszafizetés költségeit - ismertette számításait a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke, oktatási kabinetjének vezetője. A volt oktatási miniszter szerint az intézkedés "különösen visszatetsző, mert a mostani vezető kormánypárt elnöke korábban azt közölte, hogy nem drágítják a diákhitelt, hanem ellenkezőleg, bővítik a hozzájutás lehetőségét". Pokorni Zoltán a sajtótájékoztatón bírálta a jelenlegi kormányt azért is, mert - állítása szerint - a felsőoktatási törvény tervezett változtatásával "a kabinet csökkenteni akarja a hallgatók létszámát". "Ez megengedhetetlen, hiszen a tanulni vágyást meg kell becsülni, lehetővé kell tenni, hogy minél többen végezhessenek egyetemet, vagy főiskolát" - jelentette ki a pártvezető. Az Orbán-kormány oktatási minisztere kifejtette: annak idején e cél érdekében indították el a felsőoktatási intézmények fejlesztését. "Budapesten, Debrecenben, Kaposvárott, Kecskeméten, Miskolcon és Nyíregyházán egyaránt bővültek az egyetemek, vagy főiskolák létesítményei" - emlékeztetett a politikus. Hozzátette: a beruházások révén 115 ezerre nőhetett a felsőfokú oktatási intézményekbe bejutó diákok száma, ami azt jelenti, hogy soha nem tanulhattak ennyien Magyarországon. "A Fidesz vezette kormány négy éve alatt 70 milliárd forint értékű oktatás-fejlesztést indított el, ehhez képest most legfeljebb csak arra van pénz, hogy a megkezdett beruházások befejeződjenek" - mondta Pokorni Zoltán.
MTI - fidesz.hu