Magyar-olasz hadisír-gondozási megállapodás
Magyar-olasz hadisír-gondozási megállapodást írtak alá kedden Rómában, amely szervezett kereteket teremt az elsősorban az első világháborúban elhunyt hősi halottak emlékének megőrzéséhez és kutatásához. A magyar-olasz hadisír-gondozási egyezményt - amelynek előkészítése még 1999-ben kezdődött - Fehér József, a magyar honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára és Bruno Scandone altábornagy látta el kézjegyével a római Barberini Palotában.
Dátum: 2003-09-09 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:07.730282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fehér József kiemelte, hogy az érdemi tárgyalások befejezése, az adminisztratív akadályok elhárítása nyomán sikerült végre aláírni a kétoldalú egyezményt. A dokumentum célja, hogy a genfi egyezményekben rögzített kötelezettségét a gyakorlatban is minden állam teljesítse a területén található katonasírok gondozása, s az ezzel kapcsolatos kegyeleti kötelezettségek ellátása terén. Magyarország e tekintetben rendkívül érdekelt, hiszen az első világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege, az olaszországi területeken harcoló magyar honvédalakulatok csatái nyomán meglehetősen nagy számú magyar hősi halott nyugszik olasz földön. Az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege az olasz frontokon 1915 és 1918 között több mint 150 ezer halottat vesztett, s ezen belül a magyar nemzetiségűek aránya 80 ezerre tehető. A magyar közigazgatási államtitkár nyilatkozata szerint a kétoldalú egyezmény szervezett kereteket biztosít részben az elhunytak azonosításához, a kegyeleti kötelezettségek gyakorlásához, továbbá a hősi halottak emlékének megőrzéséhez. Mint hozzáfűzte, az olasz állam eddig is mindent megtett a magyar hősi halottak emlékének méltó megőrzése, illetve annak méltó megjelenítése érdekében, a katonatemetők gondozása terén korábban is a legnagyobb gondossággal járt el. Az egyezmény ugyanakkor túlmegy a temetők gondozásán: az elhunytak azonosításához szükséges információcserét, a kölcsönös kutatási lehetőséget is biztosítja. Minden állam saját területén köteles viselni a katonatemetők fenntartásával kapcsolatos elemi költségeket. Magyarországon a temetők önkormányzati kezelésben vannak, így kötelesek a katonasírokat is gondozni, ehhez természetesen kormányzati segítséget is kapnak. A magyar-olasz egyezmény nem csak a temetőket érinti, hanem az elhunytak nyilvántartásának kezelését segíti, kutatási és adattárolási lehetőségeket is biztosít. Mindezzel egy kétoldalú kormányközi szervezet, egy vegyesbizottság fog foglalkozni - amelynek létrehozására éppen az egyezmény alapján kerül sor -, s az állapítja meg a feladatokat, illetve a finanszírozás módozatait, továbbá regionális együttműködési formákat is kidolgoznak majd.
MTI - fidesz.hu