Üvegzsebesek: újabb milliárdok tűnhetnek el
Több milliárd forintnyi elsikkasztott közpénz sorsa még bizonytalan: a Figyelő értesülései szerint az állami autópálya-kezelő júniusban visszaszerzett forrásait a bank is követeli, az összeg zárlat alatt van.
Dátum: 2003-09-09 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:10.762859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Figyelő hetilap értesülései szerint a K&H Equities Rt. augusztus 18-án azt kérte az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságától, hogy foglalja le az autópálya-kezelő egyik bankszámláján azt a 4,2 milliárd forintot, amely - legalábbis a brókercég álláspontja szerint - bűncselekményből származik, hiszen az összeg nagy részét a Betonút Rt. vagyonából sikkasztották el.
A bank sajtóosztálya a bűnügyi zárlat iránti kérelem tényét a Figyelőnek megerősítette és azt is közölte, hogy választ egyelőre nem kaptak az ORFK-tól.
A Figyelő rendőrségi forrásai mindenesetre azt közölték, hogy ilyen esetekben a lefoglalás lényegében automatikus.
Az ÁAK részéről nem kívántak reagálni a lap kérdésére, ami azért érdekes, mert így megdőlni látszik eddigi hivatalos álláspontjuk, mely szerint az állami cég által a K&H Equities-nél elhelyezett pénz maradéktalanul megtérült, sőt az idei év első öt hónapjában, a mintegy 13 milliárd forintra számítva tisztes, 540 millió forintos hozam termelődött.
A miniszterelnök is több alkalommal - legutóbb a Magyar Televízióban, augusztus 6-án - azt hangsúlyozta, hogy "nem állami pénzt sikkasztottak el, sajnos az ott lévő betétesek, magánvállalatok, és magánszemélyek pénzét sikkasztották el".
A brókercég által kezdeményezett zárlat azonban mégis azt jelenti, hogy több milliárd forintnyi állami vagyon forog kockán, hiszen a magát károsultnak tartó és ismeretlen tettes ellen feljelentést tevő K&H és az állam egyaránt igényt tarthat a jelenleg az ÁAK egyik számláján lefoglalt pénzre.
Forrás: www.figyelonet.hu