Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Eximbank milliárdjai

Több száz milliárd forintos szindikált hitelszerződést köt ma az Eximbank Rt. - tudta meg lapunk, miként azt is, hogy a magyar export elősegítésére létrehívott állami pénzintézet legutóbb csaknem hétmilliárd forintos hitelt biztosított az orosz Arhangelszk megyének. Korábban Medgyessy Péter kormányfő jó barátjának, a román Alexandru Mudurának nagyváradi beruházását finanszírozta a bank.


Dátum: 2003-09-10 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:13.982740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelentős, több mint 230 milliárd forintról szóló szindikált hitelszerződést kötött a teljesen állami tulajdonban lévő Eximbank több nagy külföldi és hazai pénzintézettel - értesült megbízható forrásból a Magyar Nemzet. Mint ismert, az állami pénzintézet fő profilja a hazai cégek exporttevékenységének előmozdítása lenne a kedvező feltételű hitelezés eszközével, ám a bank újabban külföldi érdekeltségek beruházásait is finanszírozza. Korábban megírtuk, hogy a bank finanszírozta Medgyessy Péter kormányfő személyes jó barátjának, Alexandru Mudurának nagyváradi beruházását, legújabb információink szerint pedig 30 millió dolláros (nagyjából hétmilliárd forintnak megfelelő) kölcsönt nyújtott az oroszországi Arhangelszk megyének kórházfelújításra. A Bánki Frigyes vezérigazgató és Anatolij Jefremov megyei kormányzó által aláírt szerződés tanúsága szerint az Eximbank kilencéves futamidőre és 4,05 százalékos kamatra adta az orosz megye garanciavállalása mellett. A hitel további részleteiről meg akartuk kérdezni az állami bank vezérigazgatóját, de többszöri megkeresésünkre sem értük utol.

Hommer Tibor, Magyar Nemzet, 2003. szeptember 2.

Kapcsolódó elemek