Londoni elemzők: 6 százalék fölötti infláció lesz?
Kiugró, 5 százalék feletti tizenkét havi inflációt valószínűsítenek augusztusról londoni feltörekvő piaci befektetési elemzők a csütörtöki adat előtt, a további irányzatról azonban eltérőek a vélemények: van, aki már lassulást vár, többen viszont akár 6 százalék feletti év végi szintet sem zárnak ki.
Dátum: 2003-09-10 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:14.619361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dwyfor Evans, a Bank of America londoni befektetési és elemző részlegének térségi stratégája az MTI-nek szerdán azt mondta: a ház nulla százalékos havi infláció mellett 5,2-5,3 százalékos tizenkét havi drágulást vár a múlt hónapról.
A szerdán érvényes londoni elemzői konszenzus-átlag 4,9 százalék volt; júliusban 4,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbit.
Evans szerint azonban már vannak halvány jelei annak, hogy kifulladóban van a belső keresleti nyomás, és a következő hónapokban valamelyest alacsonyabb lesz a tizenkét havi infláció. Lassíthatja az inflációt az is, hogy a forint az utóbbi időben stabilizálódni látszik az euróhoz képest a 250-260/eurós sávban - tette hozzá.
A Bank of America augusztust tartja a tizenkét havi inflációs csúcsnak az év egészére, utána kissé alacsonyabb szinten stagnálást vár. Szeptembertől novemberig 4,9 százalékos, decemberre 5,0 százalékos tizenkét havi drágulást valószínűsít a ház - mondta Evans.
Adam Slater, a Crédit Agricole Indosuez befektetési ház londoni részlegének feltörekvő piaci elemzője azt mondta: a cég tizenkét havi alapelőrejelzése augusztusra 5,2 százalék, 0,1 százalékos havi ütem nyomán, de megvan a kockázata az ennél gyorsabb múlt havi inflációnak is. A bank előrejelzési sávjának felső széle 5,4 százalék augusztusra - mondta Slater.
Az elemző az év hátralévő részére további gyorsulást vár, és az év végére 6,0 százalék feletti tizenkét havi ütemet valószínűsít.
A JP Morgan befektetési bankcsoport londoni irodájának előzetes írásos elemzésében 5,0 százalékos tizenkét havi várakozás szerepel augusztusra. A ház szerint a gyorsulás egyik fő oka az élelmiszerárakban mutatkozó negatív tizenkét havi bázishatás. A hatósági áramár 9 százalékos emelésének hatása azonban várhatóan kitolódik szeptemberre, mert az első emelt számlákat akkor kézbesítik a fogyasztóknak - áll a JP Morgan előrejelzésében.
A Dresdner Bank londoni befektetési részlegének előzetes elemzése szerint augusztusban a szezonális hatások általában a fogyasztói árak havi összevetésű csökkenését okozzák, most azonban az erős bérkiáramlás, a laza költségvetés és maguk a magas inflációs várakozások is felborítják ezt az irányzatot. A Dresdner Kleinwort Wasserstein ezért nem vár árcsökkenést, hanem csak a havi infláció kis lassulását valószínűsíti, a júliusi 0,3 százalékról 0,1 százalékra. Ez a tizenkét havi ütemet 5,1 százalékra fogja emelni - áll a DrKW londoni előrejelzésében. A Dresdner később további gyorsulást vár; az év végére 6,1 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsít.
MTI - fidesz.hu