Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erkölcsi mélypont alatt a kormány

Meddig tűri még Medgyessy Péter a nomenklatúra tagjainak állami vagyont károsító gátlástalan ámokfutását? - tette fel a kérdést Szijjártó Péter országgyűlési képviselő a Fidesz-frakció szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-09-10 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14465
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:14.970225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy az elmúlt egy év botránykormányzása egyre romló gazdasági mutatókról, a folyófizetési mérleg, az államadósság, az államháztartási hiány növekedéséről, a külföldi tőke bizalomvesztéséről, gyárak és iskolák bezárásról, valamint kormánytagok korrupciógyanús ügyeiről szólt.

- Legutóbb a Magyar Posta Rt.-ről derült ki, nem egészen a törvényeknek megfelelően, és nem igazán erkölcsösen juttatott majd 200 millió forintot egy olyan cég számára, amelynek pártkötődése és a nomenklatúrához tartozása nehezen vitatható - mondta. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az egyik legnagyobb állami vállalt a közbeszerzési törvényt megkerülve juttatott 178 millió forintos megbízást Fejti György egykori MSZMP KB-tag cégének. Elmondta továbbá: e cég tulajdonosai között szerepel az a G and A Kft. is, melynek egyik felügyelőbizottsági tagja a Tocsik-perben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Szokai Imre, és az a BMZ Rt., melynek vezérigazgatója a Tocsik-per negyedrendű vádlottja, Bessenyei Zoltán, ügyvezetője pedig az 1990-94 között MSZP-s országgyűlési képviselőként is tevékenykedő Kovács Jenő.

Szijjártó Péter ezen újabb korrupciógyanús ügy nyomán felteszi a kérdést: miként lehetséges, hogy az üvegzseb-program már másról sem szól, mint, arról, hogyan tussoljuk el, hogy állami forrásokból száz- és százmilliók kerülnek ellenőrizetlenül szocialista kezekbe. A képviselő arra is kíváncsi, meddig tűri Medgyessy Péter, hogy a nomenklatúra tagjai, az egykori barátok és üzlettársak akadálytalanul és gátlástalanul folytassák az állami vagyont károsító ámokfutásukat.

Arra is választ vár a képviselő, hogy az elmúlt hónapok történései fényében miként kell újraértelmezni a kormányfő februári kijelentését, miszerint a jog és erkölcs közül mindig a szigorúbbat kell választani.

- Az Ön kormányának erkölcsi szintje elérte a mélypontot, vagy innen még van lejjebb - kérdezte végül Medgyessy Pétertől.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek