Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamász aktivisták őrizetben

Izraeli katonák szerdán a ciszjordániai Rantisz faluban őrizetbe vették húsz hozzátartozóját két Hamász-aktivistának, akik a falubeliek elmondása szerint egy hete eltűntek, s a gyanú szerint ők hajtották végre kedden Izraelben azt a két merényletet, amelyeknek összesen 15 izraeli áldozatuk volt.


Dátum: 2003-09-10 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14469
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:16.155497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rokonok és osztálytársak elmondása szerint a két eltűnt fiatalember, a 24 éves Rámez Abu Iszlim és a 20 esztendős Ihab Abdel Káder a Hamász szélsőséges palesztin szervezet tagjai voltak. Az izraeliek idén már egyszer őrizetbe vették, majd egy, illetve két hónap múltán elengedték őket - mondták rokonaik az AP amerikai hírügynökség tudósítójának. Abu Iszlim nagybátyja, Mahmúd úgy véli, unokaöccse volt az egyik keddi öngyilkos robbantó. "Büszke vagyok az unokaöcsémre, és azt hiszem, mindannyiunknak ünnepelnünk kell, mert harcos volt, és bosszút állt az izraelieken, akik naponta ölik népünket, és megszállva tartják földünket" - mondta a rokon.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek