Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beruházási támogatások az agráriumban

Jó irányú folyamatok indultak el a hazai agráriumban 1998-ban, amelyek az elmúlt évben felerősödtek - jelentette ki Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden a Komáromi Mezőgazdasági Kombinátban tartott agrárfórum előtti sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-03-26 19:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:30.484711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta: tavaly a mezőgazdaság 1400 milliárd forint termelési értéket állított elő, 180 milliárddal többet, mint az előző évben. Hozzátette: mindehhez egyebek mellett hozzájárult, hogy a tavalyra előirányzott 16,9 milliárd forint helyett 30 milliárd forintot fordíthattak a gazdák és a gazdaságok gépi beruházásokra.

Vonza András szólt arról is, hogy az élelmiszergazdaság aktívuma az elmúlt évben 1,5 milliárd eurónyi volt, s ez nagyobb, mint a korábbi évek bármelyikében.

A miniszter kedvezőnek nevezte azt is, hogy a parlament már tavaly decemberben elfogadta az úgynevezett agrártörvény-csomagot és több, ehhez kapcsolódó kormányrendeletet. Korábban - tette hozzá - csak a tárgy év elején tudták meg a termelők, hogy milyen támogatásokra számíthatnak, s ez nehezítette a tervezést.

Ebben az évben a beruházási támogatásokat hasonló szinten kívánja tartani a kormány, továbbá új elemként jelenik meg a kedvezményes hitel, valamint a kamattámogatás, amelyek révén akár 200 milliárd forint friss hitel is érkezik az agráriumba - emelte ki Vonza András.

A földművelésügyi miniszter tájékoztatása szerint a családi gazdaságok száma ma már csaknem tízezer, s ez a szám megítélése szerint 2002-ben tovább nő.

Kapcsolódó elemek