Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiskorúakat kínoztak egy török börtönben

Szörnyű állapotokat tártak fel török parlamenti képviselők egy börtönben, ahol állítólag kiskorúakat kínoztak. Az aydini büntetés-végrehajtási intézet megszemlélése során a képviselők olyan zárkára bukkantak, amelyben 16 kiskorút tartottak embertelen körülmények között - írta szerdán a Radikal. Mint Cavit Torun képviselő a török újságnak elmondta, a gyerekek a cellában félmeztelenek voltak, testüket sebek borították.


Dátum: 2003-09-10 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:18.531101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Állítólag borotvapengékkel, fémdarabokkal és törött csempékkel maguk okozták vágott sebeiket. Amikor a képviselők a zárkába léptek, friss vér szaga terjengett a levegőben. A zárkabeli gyermekek Torun szerint beszámoltak arról, hogy a börtönszemélyzet kínozta őket. Az újságcikkből nem derült ki, hogy a gyerekek hány évesek, és miért kerültek börtönbe - jegyzi meg az AFP francia hírügynökség. A liberális török napilap szerint a török parlament emberi jogi bizottságának küldöttsége a börtönvezetés ellenállása miatt csak nehezen jutott be a nyugat-törökországi város börtönébe. A képviselők azt akarták megtudni, mi az igazság azokból a hírekből, miszerint a börtön egyik foglya az elszenvedett kínzások következtében megbénult. Az a 17 éves fiú, akinek sorsa a börtön felkeresésére késztette a politikusokat, önként helyeztette át magát magánzárkába, mert a nagy zárkában összezárt 16 gyerek közül négyet a többiek folyvást megerőszakolnak. Nem sikerült megállapítani, hogy a 17 éves fiatalember bénulása kínzásra vezethető-e vissza - mondta Torun. Cemil Cicek török igazságügyi miniszter bejelentette, hogy utánajár az aydini börtönben uralkodó állapotokról szóló beszámolóknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek