Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

IMF - Bulgária

A Nemzetközi Valutaalap nem ért egyet azzal, hogy a bolgár kormány a jövő évi költségvetési mérleg hiányát a korábbi megállapodásban szereplő (GDP-hez viszonyított ) 0,5 százalékról 0,7 százalékra emelje.


Dátum: 2003-09-10 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:19.121001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Milen Velcsev pénzügyminiszter a nemzeti termék növelése céljából döntött a deficithatár emeléséről, a pénzpolitika változását azonban ellenzi az IMF az erőteljesen növekvő folyó mérleg hiányra hivatkozva. A Nemzetközi Valutaalapnak egy 300 millió dolláros, februárban lezáruló hitelügylete van Bulgáriával. Jerald Schiff, a nemzetközi pénzintézet Bulgáriába látogató küldöttségvezetője kifejtette, hogy túl gyorsan növekszik a bolgár magánszektornak juttatott hitelállomány, az import is erőteljesen futott fel, márpedig ilyen helyzetben nem tanácsos a nagyobb hiányt mérlegelni a jövő évi költségvetésben. Az ország folyó fizetési mérlegének hiánya az év első felében az éves GDP 5,2 százalékát érte el, messze meghaladva a 2003 évi 4,4 százalékos kormányzati célt. Velcsev, aki a múlt hónapban visszavonta lemondási szándékát miután óvatos pénzpolitikája szélesebb támogatást nyert, a kormánykoalíció tagjainak erőteljes nyomása alatt áll, hogy lazítson a pénzpolitikai szigoron az októberi helyhatósági választások előtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek