Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dorkota Lajos: Lamperth nem mondott igazat

Az ellenzék, a belügyminiszter állításával szemben, nem fejezte ki elégedettségét a rendőrség munkájával kapcsolatban az Országgyűlés rendészeti bizottságának szerdai ülésén - közölte Dorkota Lajos, a testület fideszes alelnöke az MTI-vel.


Dátum: 2003-09-10 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:20.591460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Hogy is fejezhettük volna ki elégedettségünket, amikor a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila és a pénzmosással gyanúsított szír férfi is el tudta hagyni az országot"- fűzte hozzá.

Lamperth Mónika a bizottsági ülés után (sic! - Lamperth nem is várta ki az ülés végét - fidesz.hu) újságíróknak azt mondta, hogy az ellenzéki képviselők is úgy látják: a rendőrség objektív munkavégzésének "semmilyen akadálya nincs".

Dorkota Lajos közölte: Lamperth Mónika az önkormányzatok finanszírozásáért felelős belügyminiszterként találkozott Kulcsár Attilával, ahogy más banki vezetőkkel is.

Lamperth Mónika kérdés nélkül szögezte le a plénum előtt, hogy a híresztelésektől eltérően nem járt Kulcsár Attilánál Ibizán, és személyes kapcsolata a hivatalos találkozáson kívül nem volt vele - mondta a fideszes képviselő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek