Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országos nőtalálkozó Kecskeméten

A szeretet és az összefogás jegyében a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesülete és a Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége országos nőtalálkozót szervez szeptember 13-án, 8 óra 45 perc kezdettel, Kecskeméten a Piarista Gimnáziumban (Piaristák tere 5.).


Dátum: 2003-09-11 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:24.148774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelettel és szeretettel hívjuk, és várjuk a polgári, keresztény értékrend alapján tevékenykedő női szervezeteket és valamennyi hasonlóan gondolkodó nőtársunkat.

A találkozó célja:

Tájékoztatást kapni felkért előadóktól a szociális, az oktatás, a család, az egyházak és a média területét érintő intézkedések, törvények módosításainak hatásairól, illetve az e területet képviselő szervezetek lehetőségeiről a befolyásolás és előzetes véleménynyilvánításra vonatkozóan. Valamint, a hasonló gondolkodású női szervezetek megismerése, a közös kapcsolódási pontok keresése és az együttműködés lehetőségének meghatározása az értékeink és érdekeink védelmében.

Meghívott előadók:

Szociális és család témakörben: Horváth Zsolt országgyűlési képviselő

Kultúra és művészetek témakörben: Császár Angela színművész

Oktatás, nevelés témakörben: Dr.Dobos Krisztina,a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium igazgató-helyettese

Média témakörben: Szalai Annamária országgyűlési képviselő

Egyház és civil szervezetek témakörben: Dr. Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke,

Női szerepek és női szervezetek témakörben: Zöldy Pál, a Férfi Sátor Mozgalom elnöke

Délután az egyes szervezetek bemutatkoznak, és tájékoztatást adnak tevékenységükről.

Előzetes jelentkezést kérünk a következő címen, illetve telefonszámon:

Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület

6000. Kecskemét, Kristály tér 8. II./7 76/ 491-286 06 30 464 4821

Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége

1114. Budapest, Kosztolányi D. tér 5. 06/ 20 485 1836

Ebédet a jelentkezéssel együtt lehet igényelni, 700,-Ft/fő térítés ellenében, amelyet a helyszínen kell fizetni.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek