Vizsgálatok Budapesten
Megkezdi vizsgálódását a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés összeférhetetlenségi bizottsága az SZDSZ-es Hubert Béla cége és a BKV közti üzleti megbízás miatt - tudta meg a Magyar Nemzet. A testület vezetése már megkezdte a szükséges adatok beszerzését, többek között a cégkivonatok begyűjtését. Ismert, a fővárosi SZDSZ frakcióvezető-helyettesének cégétől rendelt meg 4,6 millió forint értékben számítástechnikai eszközöket a BKV tulajdonában lévő gépjárműjavító kft.
Dátum: 2003-09-11 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:24.451047, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügy érdekessége, hogy a számítógépek forgalmazásával foglalkozó Duna Elektronika Kft. ügyvezetője, Hubert Béla szabad demokrata frakcióvezető-helyettes felügyelőbizottsági tag a BKV Rt.-nél és a BKV Gépjárműjavító Szolgáltató Kft.-nél egyaránt. A megrendelést nem előzte meg közbeszerzés.
Egy másik ügyben szintén megkezdte munkáját a csonka vizsgálóbizottság. Mint arról a lap már beszámolt, a koalíció frakciói az érvényes közgyűlési határozat ellenére nem delegáltak tagokat abba a testületbe, amely azt vizsgálná, jogszerű körülmények között keletkezett-e 277 millió forintos kára Budapestnek egy devizaátváltási tranzakcióból, amelyet utólag akartak elszámolni.
Forrás: Magyar Nemzet, 2003 szeptember 11.
fidesz.hu