Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy szava semmire sem garancia

A Medgyessy-kormány másfél év alatt bebizonyította, hogy ígéretei semmit nem érnek. Lassan mondták, megértettük, amikor a kampányban a szocialisták azt ígérték, 20 évig nem emelik a gáz árát. Ezzel szemben idén 12 százalékkal nőtt a gázár - mondta Balla György, országgyűlési képviselő, a Fidesz Gazdasági Kabinetjének tagja csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-09-11 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:26.191581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lassan mondták, megértettük, amikor Lendvai Ildikó és Medgyessy Péter kijelentették: a gáz árát 20 évig nem emelik. Ehhez képest közel fél évvel ezelőtt kiderült, hogy mindez nem igaz, ugyanis 12 százalékkal emelték a gáz fogyasztói árat. Nyilvánvalóvá vált, hogy Medgyessy Péter szava semmire sem garancia - mondta Balla György fideszes országgyűlési képviselő.

A politikus felhívta a figyelmet: a jelenlegi gáztörvény elfogadása előtt a Fidesz-frakció módosító indítványt terjesztett be, annak érdekében, hogy a gáz ára soha ne emelkedhessen az infláció mértékét meghaladó módon. A szocialisták ezt is leszavazták.

Az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó sajtóinformációk jelentek meg arról, hogy a Medgyessy-kabinet újra gázár-emelésre készül - mondta a politikus.

A kormány el kívánja törölni a két kategóriás gázár-rendszert, a lakossági földgáz árát pedig 39 forint/köbméterről 50 forintra akarja emelni.

Az embereknek joguk van tudni, hogy a kormány mikor és mennyivel kívánja emelni a földgáz árát. Itt az ideje, hogy a kormány világosan közölje, mire számíthatnak a lakosok, a vállalkozások - jelentette ki Balla György.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek