Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU terrorlistára tette a Hamászt

Az EU-tagállamok csütörtökön végleges megállapodásra jutottak arról, hogy a Hamász nevű szélsőséges palesztin szervezet politikai szárnyát is felveszik a terroristának tekintett szervezetek listájára.


Dátum: 2003-09-11 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:28.366131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tizenötök állandó EU-képviselőinek ülésén született döntés egyik első gyakorlati következménye az lesz, hogy befagyasztják a listára kerülő személyeknek és szervezeteknek a tagállamokban lévő javait.

A Hamász politikai szárnyának feketelistára helyezéséről azon a tanácskozáson alakult ki egyetértés, amelyet a tagállamok és a jövőre csatlakozó tíz ország külügyminiszterei a múlt hét végén tartottak az olaszországi Riva del Gardában. Miután azonban ez kötetlen találkozó volt, a döntés hivatalosan akkor még nem született meg.

A tizenötök képviselői a hét elején szakértői szinten folytatták az egyeztetéseket, egyebek között annak meghatározására, hogy pontosan mely személyeket, illetve csoportokat vegyenek fel a listára azok közül, amelyeket a Hamászhoz közel állónak ismernek.

Az érintettek pontos jegyzékét bizalmasan kezelik a hét végéig, amikor az Európai Közösségek hivatalos közlönyében nyilvánosságra hozzák a módosított listát.

A palesztin szervezet katonai szárnya már eredetileg is szerepelt az EU miniszteri tanácsa által 2001 végén jóváhagyott listán. A Hamász azonban politikai mozgalomként is működik, s ennek keretében különböző csoportjain keresztül humanitárius, illetve társadalmi közszolgáltatási (egészségügyi, oktatási) tevékenységeket is folytat. Az EU-tagállamok korábban jórészt ezért nem tudtak egyetértésre jutni arról, hogyan kezeljék a szervezet politikai szárnyát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek