Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szász Károly: a pénzügyminiszter és a miniszterelnök is érintett

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke szerint konkrét ügyben a felügyeletet semmilyen államigazgatási szerv nem vizsgálhatja. A miniszterelnök kezdeményezésére indított pénzügyminiszteri vizsgálattal, illetve a miniszterelnök és a pénzügyminiszter érintettségével összefüggésben egy csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a vizsgálatot vezetők valamilyen mértékben érintettek.


Dátum: 2003-09-11 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:29.597474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az érintettséget elfogultságként kell értelmezni ebben az esetben" - mondta.

Indoklásként hozzátette: olyan intézményeknél dolgoztak, amelyek a PSZÁF-vizsgálat idején kifogásolható magatartást tanúsítottak.

Szász Károly hangsúlyozta, hogy a kormánynak lett volna lehetősége megtárgyalni a felügyelet beszámolóit, és azzal kapcsolatban egyeztetni vagy tárgyalni, ám ezt a kabinet elmulasztotta. "Mivel a beszámolót a kormány nem hagyta jóvá, így az az illetékes parlamenti bizottságok elé sem kerülhetett" - mondta.

A Felügyeleti Tanács külföldi tagjai, Wolfgang Artopoeus, a Német Bankfelügyelet korábbi elnöke és Robin McConnachie, a Bank of England nyugalmazott igazgatója kérdésre válaszolva kifejtették: hazájukban a felügyelet munkájába a kormány nem avatkozik be, és ilyen kezdeményezésre korábban sem volt példa. Hangsúlyozták a felügyelet függetlenségének fontosságát.

Robin McConnachie a felügyelet lehetőségeiről szólva kifejtette: nincs olyan felügyelő, aki garantálni tudná, hogy ne történjen csalás az általa felügyelt pénzintézeteknél. "Lehetetlen, hogy a felügyelet megakadályozza a csalást, a feladata: minél korábban felfedezni és nyomon követni a visszaéléseket" - tette hozzá. Ebből a szempontból méltatta az informatikai és ellenőrzési rendszerek fejlesztését és felügyeletét.

Wolfgang Artopoeus hasonlóképpen vélekedve elmondta, hogy egyetlen felügyelet sem tehet semmit abban az esetben, ha az adatok meghamisításával kerül szembe. "A bankfelügyelet feladata, hogy prudens működésre szorítsa a bankokat, a bűncselekmények felderítése azonban a rendőrség feladata" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek