Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy a pénzmosoda élén?: választ vár a Fidesz

A Fidesz érdemleges jogi választ vár Medgyessy Pétertől arra a kérdésre, hogyan szerepelhet aláírása az Inter-Európa Bank 2002 áprilisában kelt beszámolóján, ha a kormányfő - saját állítása szerint - már 2001 szeptemberében lemondott a bank vezetéséről - közölte Pokorni Zoltán csütörtökön, a Szövetség elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2003-09-11 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:47:30.283431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán a Magyar Nemzet című lap azon csütörtöki értesülésére reagálva, miszerint Medgyessy Péter a pénzmosás gyanújába került Inter-Európa Bank éléről csak jóval a gyanús üzelmek után távozott, kifejtette: Rejtő E. Tibor letartóztatása után pontosan tudjuk, hogy a bankelnöknek meg van a felelőssége. - Ha Medgyessy Péter a kérdéses időszakban felelős döntéshozója volt az Inter-Európa Banknak, akkor - hasonlóan Rejtő E. Tiborhoz - neki is meg van a maga felelőssége - tette hozzá. Pokorni Zoltán mindezért magyarázatot és érdemleges jogi választ vár Medgyessy Pétertől, egyebek közt arra a kérdésre, miként kell értelmezni Medgyessynek a bank 2002 áprilisában kelt beszámolóját hitelesítő aláírását, ha a kormányfő már 2001 szeptemberében lemondott posztjáról. Hozzátette: az ügy kivizsgálására jogosult szerveknek kell kideríteniük, hogy Medgyessy Péter miért akar menekülni annyira ettől a hat-hét hónaptól.

"A Brezsnyev-korszakot idézi"

Pokorni Zoltán szólt arról is, hogy a Fidesz vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a paksi atomerőműben történt üzemzavar ügyében, mert - mint fogalmazott - tűrhetetlen, hogy a sokmilliárdos károkozás mindenféle felelősségre vonás nélkül maradjon, a vezető pedig, akinek döntései mindehhez hozzájárultak felfelé bukva a Magyar Villamos Művek Rt. élére kerüljön. - Ez a Brezsnyev - korszakot idézi - mondta.

Tehetetelen kormány

- Úgy tűnik, hogy a kormány, amelynek döntéseket kellene hozni, és jövőt, távlatot kellene mutatni, hogyan élünk majd 2004-ben, 2005-ben, illetve hogyan készülünk fel Magyarország meghatározó történelmi fordulatára, az európai uniós tagságra, nem ad választ a lényegi kérdésékre - jegyezte meg. Ennek okairól szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány nemcsak a gazdasági válság felé sodródó helyzettel, hanem belső morális problémáival is küzd.

Választókerületi elnökök: a választások kulcsfigurái

Pokorni Zoltán a Fidesz szervezetépítési munkájáról szólva elmondta, hogy sorra alakulnak a tagozatok területi tanácsai, szeptember tizenötödikéig pedig majd minden tagozat létrehozza a maga megyei szervezeteit.

Kiemelte: 2004 első napjaiban, a már eddig kinevezettek mellett újabb választó kerületi elnökök kapják meg megbízóleveleiket. - Nagy valószínűséggel ők lesznek a következő választások jelöltjei, illetve a választásért felelős személyek - hangsúlyozta.

"Sokkal rosszabb a helyzet"

Az MSZP által beharangozott utcai kampányra válaszul a Fidesz elnöksége arra kéri a tagozatok vezetőit kulturált párbeszédet folytassanak a polgárokkal a vitás kérdésekről.

A szocialisták kezdeményezését bírálva ugyanakkor Pokorni Zoltán megjegyezte: lehet, hogy ez a fajta retorika működött a választási kampányban de ma már világos, az embereket nem lehet bolonddá tenni. Értelmes, világos párbeszédre, és nem utcai kampányra van szükség, mert - mint hozzáfűzte - sokkal rosszabb a helyzet annál, semhogy ezt néhány millió szórólappal el lehessen fedni.

A Fidesz alelnöke aggályosnak tartja azt is, hogy a szocialisták utcai kampányuk során arra törekednek, hogy lajstromba vegyék és listázzák, ki hová tartozik.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek